Élet-Stílus

Bármikor eltörhet a Barátság

admin
admin

2006. 08. 01. 12:50

Nem lehet kizárni az újabb balesetek lehetőségét a Barátság olajvezetéken, mert az üzemeltető Transnyefty orosz állami vállalat által hozott megelőző intézkedések nem elégségesek – jelentette ki Oleg Mitvol, az orosz természetvédelmi hivatal helyettes vezetője.

Mitvol az Interfax hírügynökségnek elmondta: a korábbi repedés térségében két vezetékből áll a Barátság. Az egyiket 1964-ben, a másikat 1974-ben adták át, korábban felváltva használták őket. Most mindkét vezetéken áramlik az olaj, négyzetcentiméterenként 43,5 kilogrammos nyomás mellett. Csak az elmúlt négy hónapban 487 veszélyes hiányosságot tártak fel a vezetékeken, a legnagyobb bajt a csövek gyártási hibái, valamint a túlzott igénybevétel okozza.

Jelenlegi állapotukban ezeket a vezetékeket nem lenne szabad használni, az egész vezetéket a lehető legrövidebb időn belül teljesen újra kell cserélni. Emlékeztetett arra, hogy ebben a térségben hat folyón halad át a Barátság, s ezek mindegyike a Dnyeprbe fut be, tehát egy baleset Európa egyik legnagyobb folyóját veszélyeztetheti – mondta a szakember. A természetvédelmi hivatal utasítást adott, hogy 80 százalékkal csökkentsék a nyomást ezen a szakaszon.

Az illetékes orosz minisztériumok hétfőn jelentették be, hogy két nappal korábban baleset történt a Barátság olajvezetéken a brjanszki térségben. A természeti erőforrások minisztériuma előbb ökológiai katasztrófáról adott ki közleményt, ezt néhány órával később a rendkívüli helyzetek minisztériuma cáfolta, mondván, „közepes jelentőségű” a baj. Oleg Mitvol arra hívta fel a figyelmet, hogy a minisztériumi bejelentések csak azt követően láttak napvilágot, hogy a természetvédelmi hivatal honlapján hírt adtak a balesetről.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.