Élet-Stílus

Microsoft: 4-5 év alatt megtörhető az iPod

admin
admin

2006. 07. 31. 16:56

A szoftvercég szerint 4-5 kemény évnek és súlyos költségeknek néznek elébe, de megéri, mert ez az egyetlen módja, hogy megtörjék az iPod egyeduralmát. Valódi alternatívát ígérnek, nem egyszerű másolatot.

Robbie Bach, a Microsoft szórakoztatói részlegének elnöke a befektetőknek tartott konferencián beszélt a Zune termékcsalád esélyeiről, valamint a cég terveiről, amelyek igencsak ambíciózusak. Megtörhetőnek tartják az Apple kettősének, vagyis az iTunes/iPod egyeduralmát, ám ehhez több évre és költséges fejlesztésekre van szükség, hogy alternatívát kínáljanak a felhasználók nagy többségének. Szerintük azonban erre egyedül ők képesek, mert a konkurens cégek sem az ehhez szükséges optimizmussal, sem pedig a megfelelő anyagi háttérrel nem rendelkeznek.

Ez az anyagi háttér több száz millió dollár ráfordítását teszi lehetővé, amire mindenképpen szükség lesz elkövetkező években. Igaz, a költségek talán alatta maradnak az Xbox 360 esetében kiadott összegeknek, ám ez a részleg sem kergethet illúziókat. Számításaik szerint a konzolért felelős üzletág legkorábban 2008-ra termelhet profitot, míg a szórakoztatói részleg veszteségei ennél jóval tovább terhelik majd a céget. Eközben azonban kiépülhet a zene- és videólejátszók családja, kialakulhat a támogatók tábora, és óriási hírverést csaphatnak a márkanévnek.

A Microsoft a videókeresések (a YouTube szférája), valamint a közösségi hálózatok (MySpace) területét is érdekesnek tartja, amelyben szintén jókora lehetőségek rejtőznek. Éppen ezért dolgoznak a Zune és az Xbox Live összekapcsolásán, amelynek révén a konzoltulajdonosok új tartalmakkal, zenével és videókkal bővíthetik letöltéseik körét, a lejátszók vásárlói pedig egyszerűbb játékokat, így például az Xbox Live Arcade által kínált szoftvereket próbálhatják ki. A cég reményei szerint ez a szélesebb kínálat lehet az iPod méltó ellenfele, igaz, az árakról egyelőre egy szó sem esett, márpedig ez legalább ilyen fontos szempont.

Az is előfordulhat, hogy a kialakuló párharcban a szoftvercég a többi konkurens, így a RealNetworks és a Samsung támogatására is számít, hiszen a kompatibilitás kiterjesztésével együttes erővel kezdhetnék ki az Apple fölényét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.