Élet-Stílus

Véget ért az olvadó tehén kálváriája

Új helyen, a Vörösmarty téri Budapesti Értéktőzsde előtt állították fel a Cowparade nagy vihar kavart műalkotását, az Olvadó Jégkrém című kék tehenet csütörtökön.

A szobor még a Vörösmarty térre sem jutott el simán, a teherautó a közlekedési dugó miatt kis késéssel érkezett a helyszínre. A 150 kilogrammos alkotást ezután gurulós kocsira tették, majd felállították egytonnás betontalapzatára. Hajdu András, Magashegyi Balázs és Imre Krisztián művét először a Bazilika előtti Szent István téren állították ki, de a nyeles tehén nem élvezhette sokáig ideiglenes lakhelyét.

“Azóta sem értem, hogy tudták puszta kézzel olyan messzire vonszolni” – csodálkozott az egyik alkotó, utalva arra, hogy tehenüket július 3-án éjszaka ismeretlen tettesek megrongálták, majd a Liberálisok Háza előtti füves térre vitték. Ezt követően műhelyben kellett restaurálni, hiszen nemcsak lefújták fehér festékkel, hanem el is törték.

“Kálváriája” a Vörösmarty téren ért véget, ahol ismét régi fényében, nyelével az ott zajló építkezés felé fordulva álldogálhat. A turisták hamar körbeállták a jövevényt, amely csak a közelben dolgozó portásbácsinak nem tetszett.

A “jégkrémtehén” alkotói nem is gondolták, hogy ekkora hírverésben lesz része az ötletüknek. “Nem akartunk senkit megbotránkoztatni, egyszerűen csak valami figyelemfelkeltőt szerettünk volna létrehozni. A színe is erre utal, hiszen ki látott kék színű jégkrémet” – mondta Hajdú András, az egyik művész.

A tehén mindenképpen olyan helyszínen mutat jól, ahol látványos az “olvadása”. “Fontos szempont, hogy végig süsse a nap, és körülötte nagy sík terület maradjon” – magyarázta Csikós Gergely projektvezető. Ennek alapján a Vörösmarty, a Szabadság és a Szent István tér jöhetett szóba.

Hozzátette: “A budapestihez hasonló eset még soha nem fordult elő, holott Firenzében, Prágában és Varsóban is templomok előtti területeken helyezték el a teheneket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik