Élet-Stílus

Orosz bokszsuli Európának

admin
admin

2006. 07. 24. 10:40

Az oroszok elsöprő fölényét hozta a plovdivi ökölvívó Európa-bajnokság. Mi magyarok két bronzéremnek örülhettünk.

A zárónap, amelyen nem voltak érdekeltek a magyar versenyzők az oroszok óriási fölényét hozta: a tizenegy döntőből kilencet ők nyertek. A magyar küldöttség Bedák Zsolt (54 kg) és Káté Gyula (64) révén két bronzérmet szereztek.

Bedák az 54 kg-os súlycsoportban az elődöntőben vereséget szenvedett a későbbi győztestől és bronzérmesként zárta a kontinensvetélkedőt. A találkozó a harmadik menetben fejeződött be, amikor Aljev döntő fölényével véget ért a meccs.

“Bosszant, hogy nem ment végig a mérkőzés” – mondta Balzsay Károly szövetségi kapitány az MTI-nek. “Jobb volt az orosz, de úgy gondolom, hogy amikor kicsit elhúzott, akkor könnyebben kapta a pontokat. Nem volt ekkora különbség a két öklöző között.”

A másik, döntőbe remélt magyar versenyző, Káté Gyula is csak a bronzéremmel vigasztalódhatott, hiszen a 64 kilósoknál nem jutott be a döntőbe, miután a legjobb négy között vereséget szenvedett az orosz Oleg Komiszarovtól. A mérkőzés a negyedik menetben idő előtt ért véget, mert Kátét sérülés miatt leléptették.

“Sajnos Gyulának a negyedik menetben felrepedt a szemöldöke, ezért be kellett szüntetni a mérkőzést” – mondta Balzsay Károly szövetségi kapitány. “Komiszarov tíz ponttal vezetett, amikor befejeződött a találkozó, ez a különbség azonban nem volt reális. Döntetlen körüli eredmény lett volna igazságos.”

A döntők:
48 kg: David Ajrapetjan (orosz)-Alfonso Pinto (olasz) 36-24
51 kg: Georgij Balahsin (orosz)-Szamir Mammadov (azeri) 43-30
54 kg: Ali Alijev (orosz)-Detelin Dalakliev (bolgár) 36-24 – Bedák Zsolt bronzérmes lett
57 kg: Albert Szelimov (orosz)-Sahin Imranov (azeri) 28-10
60 kg: Alekszej Tyiscsenko (orosz)-Hracsik Javahján (örmény) 39-15
64 kg: Borisz Georgiev (bolgár)-Oleg Komiszarov (orosz) 25-17 – Káté Gyula bronzérmes lett
69 kg: Andrej Balanov (orosz)-Szpasz Genov (bolgár) 32-12
75 kg: Matvej Korobjov (orosz)-Rahib Bajlarov (azeri) 37-16
81 kg: Artur Betyerbijev (orosz)-Iszmail Szillak (ukrán) 34-23
91 kg: Denisz Pojacika (ukrán)-Roman Romancsuk (orosz) TKO
+91 kg: Iszlam Tyimurzijev (orosz)-Robert Helenius (finn) 32-14

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.