Élet-Stílus

Viera is távozik a Juventusból

Lapinformációk szerint Patrick Viera a Juventustól az Internazionaléhoz igazol.

A 30 éves világ- és Európa-bajnok francia labdarúgó megszerzése állítólag 13 millió eurójába kerül a milánói egyesületnek.
A Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy Massimo Moratti részletfizetési megoldásban állapodott meg a Juventus elöljáróival, vagyis több év alatt fizeti ki az összeget a torinói klubnak.

Az újság emlékeztet arra, hogy Viera egy éve mintegy 20 millió euróért került az Arsenaltól a Juventushoz.
A Corriere dello Sport ugyanakkor arról számol be, hogy az AS Roma szerződtetni akarja David Trezeguet-t, a Juventus másik francia kiválóságát.

A támadóra a fővárosi alakulat edzője, Luciano Spalletti és játékosai szerint is nagy szükség lenne, mivel „idényenként húsz gól van benne”, ráadásul éppen beleillik a taktikai elképzelésekbe. A 28 éves, ugyancsak világ- és Európa-bajnok támadó a 2000–2001-es idénytől szerepel a Juventusban, azóta 151 bajnoki mérkőzésen 95 gólt lőtt.

Az olasz bundabotrányban „főbűnös” torinói gárdát múlt pénteken a római bíróság első fokon a másodosztályba sorolta vissza, amelynek 2006/2007-es küzdelmeit ráadásul 30 pontos hátrányban kezdheti meg az együttes.

Ezt követően az edző, Fabio Capello, majd pedig Fabio Cannavaro és Emerson a Real Madridhoz szerződött, Lilian Thuram és Gianluca Zambrotta pedig az FC Barcelonához távozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik