Élet-Stílus

Virtuális valóság a telepátia vizsgálatára

admin
admin

2006. 07. 20. 15:12

Brit kutatók olyan kísérleti módszert dolgoztak ki, mely során a virtuális valóság alkalmazásával a lehető legobjektívebben képesek vizsgálni a telepátia működését.

A Manchester Egyetem Számítástechnikai és Pszichológiai Részlegének kutatói a telepátia kutatásához olyan közeget próbálnak létrehozni, amelyben a résztvevők még véletlenül sem képesek nyomot hagyni maguk után, vagy bármilyen módon befolyásolni egymást.

Ehhez a virtuális valóság alkalmazása ideális megoldásnak tűnik, hiszen az alanyok egy időben tartózkodnak ugyanazon térben, mégis egymástól tökéletesen függetlenül. Ha az egyik alany hozzáér egy tárgyhoz a virtuális térben, azt a másik nem érzékeli – legalábbis nem a hagyományosan elfogadott öt érzékszerv útján.

A kutatók a jelenleg is folyamatban lévő vizsgálatba összesen 100 önkéntest készülnek bevonni, akik egymással páronként baráti, rokoni vagy munkatársi kapcsolatban állnak. A kutatók egyebek között arra is keresik a választ, hogy a két ember közötti kapcsolat minősége befolyásolja-e a telepátia mértékét, erősebben működik-e a jelenség egymással rokonságban álló személyek között.

Speciális sisak és kesztyű felvételével egyszerre két alany lép be a virtuális térbe ugyanazon épület más-más emeletén, teljesen szeparált szobákban. Az egyik alany előtt megjelenik egy tárgy – mondjuk focilabda, telefon vagy esernyő –, melyre erősen koncentrálnia kell. Ugyanebben az időpontban a másik alany előtt egyszerre négy tárgy jelenik meg – köztük az is, amelyikre társuk éppen koncentrál –, és ezek közül kell kiválasztania, partnere melyiket látja éppen.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy vizsgálatukkal nem alátámasztani vagy cáfolni kívánják a telepátia létezését, csupán olyan kísérleti helyzetet teremtettek, amelyben a jelenség valóban objektíven vizsgálható.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.