Élet-Stílus

Új edző Újpesten: Valére Billen

A belga Valére Billen lett az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután csütörtökön, az UEFA Kupa-selejtező 1. fordulójában, a liechtensteini Vaduztól elszenvedett kínos, 4-0-ás hazai vereséget követően lemondott posztjáról Bicskei Bertalan, az együttes eddigi trénere.

A klub hivatalos honlapja szerint Dányi Szilárd ügyvezető elfogadta a korábbi magyar szövetségi kapitány távozásról szóló döntését, s utódjának az eddigi másodedző belga szakembert jelölte ki.

Mint segítő, Billen szerződése három évre szól, ezt várhatóan módosítják új feladatának megfelelően.

A klubtól származó információk szerint a játékosok komoly büntetést kapnak a csütörtöki gyenge teljesítmény miatt, de annak mértékét nem hozzák nyilvánosságra a vezetők. Azt azonban elárulták, hogy szerződésbontásra egyetlen futballistával sem kerül sor az eset kapcsán.

Bicskei három hete vette át a bajnoki ezüstérmes gárda irányítását, ez volt az első tétmérkőzése a csapattal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik