Élet-Stílus

Nem fognak ki több óriásharcsát Thaiföldön

admin
admin

2006. 07. 12. 10:40

Thaiföld királya jelentős ajándékot kapott alattvalóitól uralkodásának 60. évfordulójára. Észak-Thaiföld halászai megfogadták, hogy beszüntetik a rendkívül veszélyeztetett mekongi óriásharcsa halászatát.

A világ legnagyobb édesvízi hala, az óriásharcsa akár 3 méter hosszúra is megnőhet, és tömege eléri a 300 kilogrammot. Kizárólag a Mekong folyórendszerében él, amely Kínán, Laoszon, Thaiföldön, Kambodzsán és Vietnamon halad át.

A thaiföldi Chiang Kong városban a múlt hónapban tartott ünnepségen több mint 60 halász megfogadta, hogy többé nem ejt zsákmányul óriásharcsát. Ez egyike volt annak a számos eseménynek, amelyet a thai király, Bhumibol Adulyadej trónra lépésének 60. évfordulójára rendeztek. A szomszédos Laosz halászai szintén ünnepélyes fogadalmat tettek az óriásharcsa halászatának beszüntetésére.

„Az utóbbi tíz évben ez a legjelentősebb fejlemény, ami a mekongi óriásharcsa védelme érdekében történt” – nyilatkozta a nemzetközi hírügynökségeknek Zeb Hogan, a Mekong és környékének védelmével foglalkozó program egyik kutatóbiológusa.

A természetvédők azt mondják, hogy ez az önkéntes halászati tilalom jelentős lépés az óriásharcsa megmentése felé, de sok mindent kell még tenni, amíg ez az egyedi élőlény lekerül a közvetlen kihalással fenyegetett fajok listájáról. Ebben segít Hogan „nyomkövető” programja is, amellyel igyekeznek földeríteni a hal ikrázóhelyeit, és tanulmányozzák vándorlási mintáikat.

A valaha nagy állomány a múlt században hanyatlott katasztrofális mértékben: az eredetinek alig néhány százalékára. Hogan szerint napjainkra csak néhány száz kifejlett egyed maradhatott az egész folyórendszerben. Megmentésüket nehezíti az is, hogy Kambodzsában – ahol valószínűleg a legnagyobb állomány él – az óriásharcsák halászatának kormányzati tiltása ellenére elég jelentős az orvul kifogott példányok száma.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.