Élet-Stílus

200 millió fontba kerülnek az elhibázott büntetők

admin
admin

2006. 07. 10. 11:02

Kétszáz millió fontjába kerül a brit gazdaságnak, hogy az angol futballválogatott alulmaradt a Portugáliával vívott párbajban, és így a vártnál hamarabb kiesett a németországi világbajnokság küzdelmeiből.

A Gazdasági és Üzleti Kutatások Központjának (CEBR) elemzése szerint – jóllehet az angol válogatott megint kiábrándítóan szerepelt – a brit gazdaság így is 1,05 milliárd font többletbevételhez jutott a világbajnoksággal kapcsolatos fogyasztás révén.

Ez azonban 200 millió fonttal kevesebb a cég által előzetesen vártnál, ugyanis a CEBR még a vb előtt azzal számolt, hogy a németországi torna 1,25 milliárd font (500 milliárd forint) bevételi pluszt hoz a brit gazdaságnak, főleg az élénkebb személyi fogyasztás és a hirdetésekre költött nagyobb összegek révén.

Ez az előrejelzés a londoni elemző központ szerint a fogadóirodák azon jóslatára épült, hogy az angol válogatott a negyedik helyet szerzi meg a világbajnokságon, sőt 8:1-es eséllyel meg is nyerheti a tornát.

Nem ittak eleget

A CEBR becslése szerint 720 millió font (290 milliárd forint) többletbevétel az angol válogatott teljesítményétől függetlenül is befolyt a vállalati szektor kasszájába, mert például a lapos képernyőjű tévék, valamint az ezek kényelmes nézéséhez szükséges új heverők eladása már a torna kezdete előtt a magasba szökött.

Az angolok korai kiesésének fő vesztesei a pubok, a klubok és a szeszesitalt elvitelre is árusító üzletek. A CEBR előzetes becslése szerint ez a szektor 285 millió font forgalmi pluszhoz jutott volna a világbajnokság idején – ami éves szintre vetítve egy százalékos eladási többletnek felelt volna meg -, ha az angolok a megjósolt teljesítményt nyújtják. Az azonban, hogy az angol csapat nem jutott túl a negyeddöntőn, a várt bevételt akár 110 millió fonttal is csökkenthette – áll az elemzésben.

A világbajnokság előtt a CEBR 300 millió fontos (120 milliárd forintos) forgalomtöbbletet jósolt a brit hirdetési szektornak, de mivel az elemzés szerint “senki nem szereti termékét a válogatott gyenge játékával, illetve letaglózó tizenegyes-párbajokkal azonosítani”, valószínűtlen, hogy ez végül teljesült.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.