Élet-Stílus

12 milliót kérnek Nistelrooy-ért

admin
admin

2006. 07. 10. 11:09

Német lapértesülés szerint Ruud van Nistelrooy, a Manchester United holland labdarúgója rövidesen a Bayern München együtteséhez igazol.

Karl-Heinz Rummenigge, a bajor klub ügyvezetője azt nyilatkozta a Bild am Sonntag című lapnak, hogy tudomása szerint a csatár szívesen jönne hozzájuk. “Nyugodtan kell kezelni az ügyet, nincs hová sietnünk. Beszélni kell a játékossal és tárgyalni a csapatával” – mondta Rummenigge. A holland nemzeti együttes egyik erősségének megszerzését Felix Magath, a gárda edzője kezdeményezte és Franz Beckenbauer, a felügyelő bizottság elnöke is támogatja.

A gólerős támadót ugyan még két évig szerződés köti a manchesteri csapathoz, ám tavasszal megromlott a viszonya Alex Fergusson vezetőedzővel, ezért a Unitednél nem marasztalják.

Sajtóértesülések szerint az angol egyesület 12 millió eurót kér a csatárért, amit “kigazdálkodhatónak” neveztek a német vezetők.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.