Élet-Stílus

Egymillióan ünnepelték a Nationalelfet

Több mint egymillió szurkoló ünnepelte a bronzérmes hazai válogatottat a németországi labdarúgó-világbajnokság utolsó napján Berlinben.

A rendőrségnek jó 30 perccel a brandenburgi kapuhoz 12 órára meghirdetett ünnepség előtt be kellett zárnia a Fan Festet, mert egymilliónál is többen akarták köszönteni Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány együttesét. Több tízezren rekedtek kint, de ők is folyamatosan éltették Nationalelfet.

A német válogatott busza pár perccel dél után érkezett meg a Fan Fest bejáratához. A játékosokat egyenként szólították színpadra, s valamennyien olyan pólót viseltek, melynek elején a köszönjük (Danke), míg a hátán Csapatszellem 82 (Teamgeist 82) felirat volt olvasható. Utóbbi arra utalt, hogy a csapat által elért siker a 82 millió német lakos sikere egyben. A futballisták persze ajándékokkal is kedveskedtek rajongóiknak, trikókat dobáltak és labdákat rúgtak a közönségnek.

A német futballisták érezhetően felszabadultak voltak és valóban sikerként könyvelik el a harmadik helyet. A tiszteletükre fellépő popegyüttesek mellé beszálltak énekelni, ami óriási ovációt váltott ki.

Az összegyűlt egymillió fanatikus szinte kivétel nélkül mezbe öltözött vagy zászlóba burkolódzott. Megjelentek olyan zászlók, melyre az volt írva: “Klinsi megcsinálod, világbajnok 2010”. A legnagyobb népszerűségnek egyértelműen a szakvezető örvend, mert mint több szurkoló elmondta, “Klinsi megmutatta Németországnak, hogy szépen futballozva is lehet eredményt elérni”. Az 1990-ben játékosként világbajnok tréner felé áradó szeretetről mindent elmond, hogy többen a “Klinsit elnöknek” lobogót lengettek.

Az ünneplők közé bekeveredett egy-két olasz és francia mezes drukker is, de egyetlen rossz szóval sem illették őket, sőt akármelyik félhez is tartoztak, sok szerencsét kívántak nekik az esti fináléra. A műsor fél kettő körül ért véget, amellyel egy szurkoló szerint csupán egy baj volt: “Úgy ünnepeltünk, hogy a döntőt csak este rendezik”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik