Élet-Stílus

Egyre több gyerek lóg a világhálón

Egyre több és egyre fiatalabb gyerek szörföl a világhálón. Amíg azonban a gyerkőcök televíziónézési szokásaira ügyelnek a szülők, addig szeretik az internetezést kicsit nagyvonalúan kezelni.

„Egy európai felmérés szerint a hat- és hétéves gyerekek egyharmada, az iskoláskorú fiataloknak pedig a tizede internetezik rendszeresen” – mondta bécsi sajtótájékoztatóján Elisabeth Staksrud, a Safety, Awereness, Facts, Tools (SAFT) nevű európai projekt igazgatója. A szakember szerint amíg a szülők szeretik megszabni, hogy a televízióban mit nézzen a gyermekük, addig a felnőttek 40 százaléka egyáltalán nem törődik azzal, hogy milyen oldalakat keres fel csemetéje, ha felcsatlakozik az internetre. A szülőknek csupán a 25 százaléka van ott rendszeresen vagy gyakran a gyereke mellett, ha az szörföl a világhálón.

Az Európai Unió éppen ezért szeretne a jövőben kiemelt figyelmet fordítani erre a területre. A SaferInternet kezdeményezés keretében már most letölthető a „Stressz nélküli web és SMS” című dokumentum, amely segít felhívni a szülők figyelmét az interneten a gyermekekre leselkedő veszélyekre és a világháló használatának pozitív oldalaira.

„Az egyszerű és összetettebb védelmek, mint például a spamszűrők vagy a vírusirtók, önmagukban még nem elegendőek. A fiataloknak meg is kell tanulniuk ezeknek a programoknak a kezelését, beállítását” – világított rá egy másik lehetséges problémára Helmut Leopold, a Telekom Austria munkatársa.

A szülőkre hárul tehát annak megtanítása, hogy mi(k)re ügyeljen a gyermekük, milyen oldalakat látogasson és melyeket ne, illetve utóbbiakat miért ne. A legfontosabb, hogy a gyerek megtanulja: személyes adatait soha ne adja ki senkinek, és természetesen az sem árt, ha nem áll szóba idegenekkel, és létezik netetikett is, amire illik figyelni.

„Persze általánosságban igaz az a tétel, miszerint a gyermekek jobban ismerik az internetet, mint a szüleik, és gyakran ők tanítják meg őket a világháló használatára” – tette hozzá Ronald Hechenberger, a SaferInternet.at oldal munkatársa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik