Élet-Stílus

Morientes a Valenciához igazolt

Fernando Morientes, miután sikeresen átesett az orvosi vizsgálatokon, hároméves szerződést írt alá a Valencia labdarúgócsapatával.

A 30 éves spanyol csatárért sajtóértesülések szerint 5 millió eurót kapott a Liverpool, amelyben kevés játéklehetőséghez jutott a vb-ről lemaradó klasszis. Morientes 17 hónappal ezelőtt a Real Madridtól igazolt a szigetországba és azóta mindössze 12-szer volt eredményes – írja az MTI.

Májusban a játékos ügynöke még azt közölte, hogy Fernando Morientes marad angol klubcsapatánál, az FC Liverpoolnál.

Lemaradt a vb-ről

A támadót nem válogatta be a Németországba utazó 23-as keretbe Aragones szövetségi kapitány. A spanyol csatár a Premier League-be nem igazán tudott beilleszkedni, és a klub menedzsere is rendre csak a kispadon szerepeltette. Ráadásul a kevés adódó lehetőséget sem igazán tudta kihasználni Morientes, aki a korábbi években már számtalan alkalommal bizonyította, hogy életveszélyes a kapu előtt.

A spanyolok mellesleg megint ígéretesen kezdték a tornát, de ahogy kezdett komolyra fordulni a dolog ismét leszerepeltek: az első percektől kezdve görcsösen játszottak a nyolcaddöntőben, és végül megérdemelten jutott tovább Franciaország válogatottja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik