Élet-Stílus

Verespatak: hétvégére ígérik a részleteket

A romániai Verespatakra tervezett aranybánya hatástanulmányából a Magyarországot érintő részeket a hétvégén teszi közzé a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) - tájékoztatta R. Bakonyi Ágnes.

A sajtófőnök elmondta, hogy a több száz oldalas dokumentumból a határokon átterjedő hatásokkal foglalkozó részeket július 7-ig lefordítják, és a minisztérium honlapján legkésőbb a hétvégén közzéteszik. A környezeti kockázatokat rejtő projekt hatástanulmányát a tervezett beruházásért felelős Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) nyújtotta be a múlt hónap elején annak érdekében, hogy a törvényben előírt hatásvizsgálati eljárás útján környezetvédelmi engedélyt szerezzen a projekthez.

A hatástanulmány kapcsán a KVM augusztus 15-ig várja az érdeklődők észrevételeit, amelyeket továbbít a román hatóságok felé – közölte R. Bakonyi Ágnes. Románia korábban jelezte, hogy a hatásvizsgálat során figyelembe veszik a magyar részről felvetett szempontokat is. A sajtófőnök az engedélyezés menetrendjét ismertetve beszámolt arról, hogy szakértők már dolgoznak a hatástanulmány véleményezésén, amelyet a július 20-án összeülő magyar-román ad hoc bizottság keretében megvitatnak román kollegáikkal.

A testület ülését követően, július 24-én Verespatakon közmeghallgatást tart a beruházó cég, ahol az érintettek élőben is megfogalmazhatják véleményüket, kérdéseiket. A terveknek megfelelően Magyarországon augusztus 22-én lesz közmeghallgatás, a beruházás potenciális hatásainak leginkább kitett Szeged városában – jelezte a sajtófőnök. Szólt arról, hogy több zöld szervezet kérésére a tárca igyekszik több alkalmat és helyszínt találni közmeghallgatásra, valószínűleg Budapesten is tartanak majd ilyen fórumot.

Az MTI korábbi híradása szerint az RMGC Európa legnagyobb külszíni aranybányáját szeretné megnyitni 2007-ben Verespatak mellett. A helyszínen legalább 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt rejt a föld. A ciántechnológiás kitermelést tizenhét évre tervezik, ez alatt a cég több mint 4 milliárd dolláros bevételre és több százmillió dolláros nyereségre számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik