Élet-Stílus

Javultak az internetes közszolgáltatások

admin
admin

2006. 07. 03. 14:34

Tavalyhoz képest Magyarországon is javultak az internetes közszolgáltatások, így hazánk már az európai országok középmezőnyében foglalhat helyet: az élen Ausztria áll – írja a BruxInfo.

Az internetes alapú közszolgáltatások egyre javulnak, és az összes szolgáltatás közel felénél a teljes eljárást már az interneten keresztül lehet lebonyolítani – derül ki a Bizottság legutóbbi e-kormányzati felméréséből A vizsgálat – amely a Huszonötökben, valamint Norvégia, Izland és Svájc vonatkozásában összesen 14 ezer honlapra terjedt ki – alapvetően két szempont szerint osztályozott: az online közszolgáltatások elérhetőségét, illetve azon közszolgáltatások számát vette tekintetbe, melyek teljes mértékben elérhetők a világhálón.

A felmérés megállapítása szerint a vizsgált országok tekintetében 2006-ban a közszolgáltatások internetes szofisztikációja 75 százalékos eredményt ért el, míg a vizsgálatba vont közszolgáltatások 50 százaléka volt teljes mértékben elérhető az interneten keresztül. Mindkét indikátor tekintetében a felmérés jelentős, 10 százalékos előrelépést mutatott ki mind a 28 ország vonatkozásában. Az internetes közszolgáltatások terén Ausztria áll az élen, őt követi Málta és Észtország. A felmérés összefoglalója szerint a magyar kormányzat beruházásai a különböző kezdeményezésekbe kifizetődtek: Magyarország ugyanis tavalyhoz képest kilenc helyet ugrott előre, és az eddigi 23. helyét a 14-re „cserélhette fel”.

A századelőn a Bizottság e-kormányzati kezdeményezései még az elektronikus szolgáltatások javítására összpontosítottak; mivel ezek most már jobbára működésben vannak, ezért a tagállamok egy fokkal feljebb léphetnek, és hozzáláthatnak az intelligensebb és ügyfélbarátabb internetes szolgáltatások kifejlesztéséhez – áll a Bizottság közleményében. Brüsszel szerint egyébként a közigazgatás modernizálásával évente több milliárd eurót lehetne megspórolni – ez az egyik legfőbb üzenete a testület áprilisban bemutatott e-kormányzati akciótervének is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.