Élet-Stílus

Cselekvési terv az információs társadalomért

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által életre hívott „Magyarország i2010” workshopra július 21-én kerül sor, ahol a gazdasági élet prominens személyiségei az új kormány szakmai vezetőinek bevonásával dolgoznak ki cselekvési tervet az információs társadalom és tudás-intenzív gazdaság fejlesztése érdekében.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének kezdeményezésére és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) közreműködésével létrejövő workshop célja, hogy megteremtse azt a közös kiindulópontot, amelyek a gazdaságpolitikai irányok meghatározásában és a fejlesztési források allokálásában alapként szolgálhatnak, valamint hogy feltérképezze a gazdasági fejlesztés helyzetét és lehetőségeit az ikt fogyasztás és ágazat tekintetében.

A workshop elsődleges célja, hogy meghatározza az IKT szektort érintő és szükséges nemzetgazdasági, kormányzati, társadalmi és ágazati feladatköröket, valamint a következő 4 év fejlesztési irányvonalait. A workshop feladatának tekinti, hogy a korábban már több fórumon megfogalmazott és hangoztatott általános jelmondatok helyett olyan konkrét programpontokat és csapásirányokat fogalmazzon meg, amelyek operatív kiindulási pontot és javaslattervet tartalmaznak.

A magyarországi infokommunikáció jelenlegi helyzetének meghatározásánál az IVSZ Iparpolitikai Ajánlása, az ITTK 2005. évi jelentésére (KÉK Notesz) támaszkodnak a szakemberek. A workshop célja ezúttal nem elsősorban a jelenlegi problémák feltárása, hanem az azokra adott válaszok közös keresése. A workshop témái között szerepel a magyar IKT piac helyzetjelentése – mi az IKT szerepe a növekedésben, hol tart e tekintetben, Magyarország 2006-ban.

A workshop bemutatja az ágazat lehetőségeit, ezen belül a II. Nemzeti Fejlesztési Terv részeként a tudásalapú gazdaság fejlesztésének jelentőségét; milyen beruházási és fejlesztési lehetőségei vannak az IKT ágazatnak, ehhez milyen költségvetési lehetőségek adottak.

A szakértők által közösen kidolgozott javaslattervek és rövidtávú programok a workshop után összegezésre kerülnek, amit a kormányzat kap kézhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik