Élet-Stílus

Eusebio:szabad az út – Portugália ismét Ricardót ünnepli

Az Anglia ellen sikerrel megvívott 11-es párbaj után Portugália - csakúgy, mint a 2004-es Eb-n - ismét az "aranykezű" kapust, Ricardót ünnepli és meghajol csapata előtt, amely azzal, hogy bejutott a németországi labdarúgó-világbajnokság elődöntőjébe, a nagy elődök, az 1966-ban vb-bronzérmes, Eusebio vezette együttes nyomába lépett.

“Ez a portugál futball fantasztikus diadala, most már szabad az út a válogatott előtt” – mondta maga Eusebio, bár azt nem fejtette ki, hogy kijelentése második felével pontosan mire is gondolt, hiszen a franciák elleni elődöntő, majd esetlegesen a németek vagy olaszok elleni finálé várhatóan nem lesz sétagalopp Luiz Felipe Scolari tanítványai számára.

A brazil szakember, aki négy éve hazája válogatottját vezette sikerre, most is úgy véli, hogy az aranyérem reális cél.
“Most már akár világbajnokok is lehetünk” – mondta magabiztosan.
Hasonlóan a két évvel ezelőtti Eb-sikerhez (ezüstérem), a szombati továbbjutás is óriási örömujjongást váltott ki Portugália szerte. A nagyobb városokban tízezrek tódultak az utcákra és mindenféle módszerrel próbáltak hangot adni határtalan boldogságuknak.

A legnagyobb hősként természetesen ezúttal is Ricardo kapust ünnepelték, aki – csakúgy, mint a 2004-es kontinensviadal negyeddöntőjében – ismét útját állta az angol büntetőknek, ráadásul azzal, hogy a párbaj során három lövést is hárított, vb-történelmet írt.

“Mindent megtettem a győzelemért, de nem vagyok hős, ez az egész csapat sikere” – mondta szerényen a csata után a 30 éves hálóőr.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik