Élet-Stílus

Zidane kivégezte a brazilokat

Óriási meglepetésre Zinedine Zidane vezérletével Franciaország a negyeddöntőben kiejtette a vb elsőszámú aranyérem-várományosát, Brazíliát.

A mostani világbajnokság legnagyobb meglepetése született meg Frankfurtban, ahol Franciaország meggyőző játékkal, a veterán Zinedine Zidane káprázatos teljesítményével, teljesen megérdemelten győzte le Brazíliát.

Bátor francia kezdés

Jól indult a mérkőzés, amelyen már az első pillanatoktól fogva érződött: a franciák nem akarnak alárendelt szerepet játszani a sokkal esélyesebbnek kikiáltott szambafiúkkal szemben. Folyamatosan rohamoztak a csapatok a középpályán, de igazi helyzetekig nem igen jutott el egyik fél sem. Szembetűnő volt, hogy a csoportmérkőzéseket éppen hogy túlélő gallok bátran és agilisan szállnak szembe Ronaldoékkal.

A 34 négy esztendős Zidane bámulatos formában irányította az európai csapatot. Utódja, Ribery sem volt rossz passzban, de szinte eltörpült a Real Madridtól és a nemzetközi labdarúgástól elköszönő agg gall lendületessége mellet. „Zizou” többször is megalázó, bár annál szemet gyönyörködtetőbb cselekből, hajszálpontos passzokból tartott bemutatót a világ előtt. ( Ahogy „esernyő-csellel” kerülte ki volt klubtársát, Ronaldot, az örök életre emléke maradhatott sok futballbarátnak)

Zidane-show Frankfurtban


Zidane kivégezte a brazilokat 1

Zidane és Henry – két fõhõs (AP)

A korábbi aranylabdás francia show-jához csak asszisztálni tudott a brazilok két szintén aranylabdása, Ronaldo és Ronaldinho is – akárcsak az egész brazil válogatott. De azt az első 45 perc játéka alapján még csak kevesen hitték volna, hogy a francia fölény még fokozódhat is. A csapatok igazán gólveszélyes helyzetig ugyanis nem jutottak az első felvonásban. Henryéknak egy-két ígéretes megugrása volt, de Ronaldinhoéktól érthetetlenül elmaradtak a veszélyes akciók.

A szünet után Zidane-ék tovább fokozták a tempót: három-négy veszélyes akciót is kidolgoztak 15 percen belül, az egyikből Henry igazi befejező csatárhoz méltóan gólt is szerzett. A találat csak annak lehetett meglepetés, aki nem látta az első 45 percet. Itt ugyanis megérdemelten váltotta gólra meggyőző fölényét és harcosságát a gall gárda. Zinedine Zidane-nak a gólban is elévülhetetlen érdemei vannak, csak úgy mint abban, hogy csapata a vezetés után sem állt le az attraktív futballal.

Brazília szambafiúi ma nagyon szolid teljesítményt nyújtottak: több mint 60 percet kellett várni arra, amíg az első igazán veszélyes gólhelyzetüket kidolgozták. Kaká, Ronaldinho, Zé Robert, Cafu és Ronaldo messze önmaga árnyéka volt negyeddöntőn. Komoly gondot még azzal sem tudtak okozni, hogy 15-20 percre sikerült beszorítaniuk a meccs vége felé ellenfelüket. Barthez kapusnak így is alig kellett egyszer-kétszer bravúrt bemutatnia.

Ólomlábú szambafiúk



Zidane kivégezte a brazilokat 2

Zidane, a veterán mágus (AP)

Amíg az egyik oldalon fantasztikus teljesítménnyel a már többször is lesajnált és leírt francia válogatott ezen a napon – könnyed játékkal is – erőn felül teljesített, addig a másik oldalon Brazília csillagai nagy csalódást okoztak szurkolóiknak. Domenech franciái jól szervezett, fegyelmezett játékkal – nem csak betonvédekezésre apellálva – legyőzték a tanácstalan és ötlettelen brazilokat.

Brazília kiesett, Franciaország a döntőbejutásért mérkőzhet Portugáliával. Mégis a futballtársadalom a legnagyobb győztes: a visszavonulását már korábban is bejelentő, a mostani vb után stoplisát biztosan a szögre akasztó Zidane-t még két meccsen is láthatjuk tündökölni. Fénykorát idéző formában van.

Brazília-Franciaország 0-1
Frankfurt, 48 000 néző

Gólszerzők: Henry (57.)
Sárga lap: Cafú (25.), Juan (45.), Ronaldo (45+1.), Lúcio (75.) ill. Sagnol (73.) Saha (87.), Thuram (89.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik