Élet-Stílus

Bemutatták a Rokonokat Moszkvában

Az alkotók jelenlétében mutatták be a Rokonokat a 28. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon (MIFF).

A péntek esti hivatalos vetítés előtt közvetlenül, a filmvászon előtti színpadon beszédet mondó Szabó István rendező a világ legjobb színészei közé sorolta az Oktyjabr moziközpontban vele együtt megjelent Tóth Ildikót és Oleg Tabakovot, akik Csányi Sándorral együtt a film fő szerepeit játsszák. Csányi ugyancsak részt vesz a fesztiválon, amelyen versenyen kívül vetítik a Goda Krisztina rendezte Csak szex és más semmit, szintén az ő alakításával.

Szabó felidézte, hogy negyven éve már indult Moszkvában (akkor Apa című filmjével elnyerte a fődíjat, tavaly pedig életműdíjat kapott.) Orosz újságírók előzőleg a Rokonok sajtóvetítése után úgy vélték, hogy a film lehetne pergőbb és ironikusabb (s ezzel talán kevésbé hű a Móricz-regényhez), de – különösen a színészek nagyszerű teljesítménye miatt – így is díjesélyes a kiegyenlített mezőnyben, ahol zajos közönségsiker eddig nem akadt.

Szabó sajtókonferenciáján azt mondta, hogy részben a közép-európai társadalmak máig megmaradt feudális mélyrétegére akart rámutatni: mindig akad valaki, aki dominálni akar, s a többiek ezt elfogadják, mert ő leveszi a vállukról a döntések súlyát, némi biztonságérzetet nyújt, ajándékot ad, lehet gyűlölni és lázadni ellene, s el lehet fogadni az ajándékait.

A másik fő tanulság az, hogy a mindenkinek való megfelelés vágya nem hozhatja meg a biztonságot, az előrejutást. A naiv, romantikus főhős (Kopjáss – Csányi Sándor) belesodródik a korrupcióba, és összeomlik. Ő még öngyilkosságot követ el, mert hét évtizede még élt a nemesi erkölcs, de ma már nem tenné, hanem egy másik kisvárosban lenne főügyész: ma az is bennmarad a körben, aki megbukott, és még nagyobb állást kap – ecsetelte Szabó az orosz nézőnek is oly ismerős jelenséget.

Miután három ideológia (szocializmus, nacionalizmus, internacionalizmus) végiggyilkolta a világot, az emberek nem lelnek támpontokat. Cinikussá lesznek, mert azt látják, hogy pénzzel mindent meg lehet oldani – fejtegette Szabó.

Egy orosz újságírónő szerint a mai világban már olyan nőt sem lehet találni, mint amilyen Lina (Kopjáss felesége – Tóth Ildikó), aki Szabó számára a másik főhős: tiszta lélek (bár nem teljesen mentes a feudális rendszerből eredő hibáktól), aki finoman érzi, hol a baj, s rendre figyelmezteti is férjét.

Maga Tóth Ildikó úgy vélte, hogy Szabóval együtt sikerült pontos és hiteles – vagyis alapvetően pozitív, erkölcsös és egyben racionális – Linát megfogalmazniuk. Mint az MTI-nek elmondta, nem gondol díjakra, nem is látta a többi versenyfilmet, boldog, hogy részt vehet a fesztiválon.

A díjosztó gála mindenesetre vasárnap lesz. Az eddigi vetítéseken tetszést aratott a svéd Otman Karim About Sara és az olasz Umberto Marino Ice On Fire című filmje. A Rokonok mellett esélyt adnak két másik beérkezett rendező Bernard Blier (Mennyibe kerülsz?) és Raoul Ruiz (Klimt) filmjének is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik