Élet-Stílus

Poll nemzetközi szinten nem bíráskodik tovább

admin
admin

2006. 06. 29. 21:33

Graham Poll levonta a következtetést a Horvátország-Ausztrália mérkőzésen elkövetett szarvashibájából, és úgy döntött: nemzetközi szinten nem folytatja bírói pályafutását.

Az angol sípmester a június 22-ei csoporttalálkozón második sárga lapja után nem állította ki Josip Simunicot. A horvát védőnek a lefújás után aztán felmutatott még egy sárgát, majd ezután a pirosat.

A Sky Sports News nevű tv-csatornának nyilatkozva Poll elmondta: tévedése megbocsáthatatlan. A játékvezető írásos nyilatkozatában a hibát azzal indokolta, hogy az első sárga lapot tévedésből a horvát helyett az ausztrál 3-as számú játékos nevéhez, Craig Moore-hoz írta be.

A nemzetközi szövetség szerdán jelentette be, hogy a szigetországi bíró nem kap több feladatot a vb-n.

A FIFA elégedett

“A játékvezetők egységes szemlélet szerint fújják a sípot, nincs különbség a más földrészekről érkezett bírók felfogása között és a korábbi tornákhoz képest ez óriási eredmény” – mondta a játékvezetői bizottság szóvivője.

“Poll tévedését leszámítva, eddig ezen a vb-n láthatjuk a legjobb bíráskodást” – jelentette ki Angel Maria Villar Llona, a FIFA játékvezetői bizottságának elnöke. “Több a piros és sárga lap, mint a korábbi vb-ken, de ennek köszönhetően sportszerűbbek a meccsek, a futballisták jobban figyelnek a viselkedésükre, mert tudják, minden sportszerűtlenséget megtorolnak a bírók. Természetesen voltak tévedések is, de ezek mindig lesznek és minél tökéletesebbek a televíziós felvételek, annál több hibára derül fény. Ez azonban hozzátartozik a játékhoz, ezzel együtt kell élni. Mi a játékvezetőket elsősorban az alapján értékeljük, hogy mennyire követik a FIFA iránymutatásait és ezen a téren nincs okunk panaszra.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.