Élet-Stílus

Az EU kiszabja a Microsoftra a 2 milliós bírságot

Lapértesülések szerint a korábban beígért pénzbüntetés megítélésével folytatódik júliusban a Microsoft és az Európai Bizottság között jó ideje húzódó vita, amit a cég feleslegesnek és igazságtalannak tartana.

A Financial Times saját forrásokra hivatkozva állítja, hogy az elkövetkezendő hetekben pénzbüntetéssel folytatódik a per, amely egyben megerősíti a 2004 márciusában hozott ítéletet, és elmarasztalja a szoftvercéget annak üzletpolitikája és a vita során tanúsított magatartása miatt. A bizottság egyelőre hallgat, de nem lenne meglepetés a szigorú döntés, vagyis a napi kétmillió eurós bírság – meghozatala.

A gazdasági lap értesülése szerint a testület már döntött a kérdésben, és elkészítette a végleges ítélet tervezetét. Eszerint a Microsoft az elmúlt két évben nem tett eleget a korábbi döntés előírásainak, sőt időhúzásra játszott és a riválisoknak összeállított dokumentációja sem bizonyult kellőképp pontosnak és minden részletre kiterjedőnek. Amennyiben igaz a hír, a tagországok versenyügyi hivatalai előtt jövő hétfőn ismertetik a részleteket, míg Neelie Kroes biztos asszony július 12-én jár el a döntésnek megfelelően.

A Microsoft természetesen nem értene egyet egy ilyen ítélettel. A hét részre osztott dokumentáció nagy részét, öt anyagot már elérhetővé tettek, míg a hátralévő kettőt igyekeznek határidőre (június 30. és július 18.) elkészíteni. „Annak tudatában, hogy az egyeztetések eredményesnek bizonyultak, és a Microsoft eleget tett a bizottság és a külső szakértő által előhozott legfőbb követeléseknek, bármilyen pénzbüntetés kiszabása teljesen felesleges és igazságtalan lenne” – vélte Horacio Gutierrez, a vállalat jogi képviselője, ők tehát élesen szembehelyezkednének a döntéssel, amit egyébként többen már a hónap elején valószínűsítettek.

Az Európai Bizottság szóvivője nem volt hajlandó nyilatkozni a hírrel kapcsolatban, mindössze annyit árult el, hogy július vége előtt mindenképpen meghozzák a döntést. Ezt azonban eddig is tudtuk, így továbbra is kérdéses, hogy végül milyen ítélet születik az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik