Élet-Stílus

Pornóoldalakra térít egy ingyenes böngésző

Nem minden az, aminek látszik. Egy új böngésző kapcsán a Panda Software számítástechnikai biztonsági cég szakemberei hívták fel a felhasználók figyelmét, hogy a Browsezilla nevű program csak böngészőnek álcázza magát, miközben pornóoldalakra téríti a gyanútlan felhasználót.

Napjainkban divatosak az ingyenes, szabadon letölthető vagy nyílt forráskódú programok. Ezek gyakran vannak olyan jók, sőt néha még jobbak is, mint fizetős társaik. Azonban itt is érvényes az örök igazság: nem árt megnézni, mit is telepítünk a számítógépünkre.

A Browsezilla kifejezetten arcátlan módon működik, és nem túlzás ezt kijelenteni – állapították meg a Panda Software munkatársai. Ugyanis úgy hirdeti magát – illetve a készítői – hogy ez az alkalmazás az egyik, ha nem a legbiztonságosabb böngésző, mivel nem raktározza el internetes tevékenységünket, és nem hagy nyomokat utánunk. Nos, ezzel szemben kiderült, hogy ez így, ebben a formában nem igaz. A Browsezilla a cég szerint ugyanis egy kártevő, méghozzá nem is akármilyen.

Amikor a felhasználó letölti számítógépére a szoftvert, a PC azonnal megfertőződik a PicsPlace nevű adware alkalmazással, amely a böngésző minden egyes újraindításakor pornográf tartalmú portálokra kapcsolódik fel. A cél ezzel az, hogy megnövelje az egyes reklámokra leadott kattintások számát.

„A legveszélyesebb az egészben, hogy ebből a gyanútlan internetező gyakorlatilag semmit sem vesz észre, mivel a folyamat a háttérben, a tudta nélkül zajlik” – nyilatkozta Margarita Mitroussi, a Panda Software szóvivője. Az egyik jele a problémának, hogy a megnövekedett számú oldallekérdezés miatt jelentősen csökken a rendelkezésére álló sávszélesség. „A gond az, hogy a bosszantó sávszélesség-csökkenésen kívül jobbik esetben a feleség vagy a barátnő, a rosszabbik esetben tiltott tartalmak esetén akár a rendőrség is kínos kérdéseket tehet fel nekünk” – tette hozzá a szakember.

A Browsezilla kinézete meglehetősen hasonlít a Mozilláéra. Ennek oka Mitroussi szerint abban keresendő, hogy a fejlesztők így akartak minél több emberben bizalmat ébreszteni az alkalmazás iránt, és így akarták őket rávenni a program használatára.

A Browsezilla-csapat tagjai közleményükben felháborodva utasították vissza a Panda Software állításait, mondván 80 000 felhasználó telepítette fel eddig a számítógépére programjukat, és mindegyikük nagy megelégedéssel használja a böngészőt. Azt ugyanakkor elismerték, hogy néhány partnerük, akiknél reklámtárhelyet vásároltak maguknak, valóban használja a PicsPlace-t. „Megkerestük a Panda Software-t és felajánlottuk nekik, hogy átadunk minden fejlesztői információt, és vizsgálják meg újra a Browsezillát. Ők azonban még nem válaszoltak, hogy elfogadják-e az ajánlatunkat” – állt többek között a programot fejlesztők közleményében.

A Browsezilla csapata nem zárta ki, hogy amennyiben a számítástechnikai biztonsági cég belátható időn belül nem tudja bebizonyítani az állításait, akkor jogi útra terelik az ügyet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik