Élet-Stílus

Biztos csillaghullás Németországban

Biztos csillaghullás lesz ma a világbajnokság két nyolcaddöntőjében, a négy - sztárok sokaságával telitűzdelt - csapat közül ugyanis kettő mindenképpen búcsúzni kényszerül; Afrika „Fekete Csillagai” Brazíliával, míg Zidane-ék Raúlékkal szállnak harcba.


Biztos csillaghullás Németországban 1

Kakáéknak nem lesz könnyû dolguk (AP)

Brazília-Ghána – 17.00

Az idei világbajnokság egyik legérdekesebb mérkőzésének ígérkezik a találkozó. Két különlegesen kreatív együttes összecsapásából bármelyik fél továbbjuthat. A topfavorit címvédő nem mehet biztosra Afrika „Fekete Csillagaival” szemben, hiszen Ghána középpályás sora az egész mezőny egyik legerősebb alakzata. Ezt már eddig is bebizonyították Essienék, annak ellenére, hogy még istenigazából nem adták ki magukból azt, amit valóban tudnak. Csehország ellen csak 2-0-ra győztek, pedig gólfesztivált is rendezhettek volna. Eddig a vb legfelszabadultabb fociját ők nyújtották. Nedvedék és az Amerikai Egyesült Államok csapataival szemben továbbjutó afrikai csapat szertelen és attraktív futballja mindenképpen szórakoztató lesz, ki van zárva, hogy görcsösen játszanának majd a brazilok ellen. Ghánától inkább örömfoci várható, hisz a társaság büszkén képviseli majd az egész feketekontinenst, amelynek már így is ők az elsőszámú nyertesei. Kétségtelenül nagy érvágás, hogy eltiltása miatt nem lehet a pályán Essien.

Brazília labdazsonglőrei nincsenek könnyű helyzetben. Mindenki a biztos győzelmet várja tőlük, így az esélyesség terhe mellett ez a gárda könnyen begörcsölhet. Abban azért bízhatnak, hogy a sztárjaik kemény, európai őrzése, már-már leradírozása ezúttal elmarad, hisz a ghánaiak nem erről híresek. Azonban a nem túl acélos brazil védelem mindenképpen próbatétel elé néz. A csatársorban a kihagyhatatlan és magához térő Ronaldo mellé visszakerül majd Adriano, hiszen Robinho sérüléssel küszködik, így nem játszhat. A középpályán nagy kérdés, hogy a világ jelenlegi legjobbja, Ronaldinho ma milyen napot fog ki. Szinte biztos, hogy jó meccs lesz, sok góllal, de az is elvitathatatlan, hogy valamelyikük búcsúja miatt mindenképpen szomorúak leszünk.


Biztos csillaghullás Németországban 2

Utoljára látjuk? (AP)

Spanyolország-Franciaország – 21.00

Nagy lehetőség előtt állnak a spanyolok, akik rendre balszerencsésen és idejekorán búcsúztak az elmúlt évek nemzetközi futballtornáiról. Most egy fiatal, magabiztos és lendületes társaság egy kissé idejemúlt, rossz formában játszó francia csapattal találkozik. Sokunk bánatára már a legjobb 16 csapat között összecsapnak. Az ibériaiak sokkal meggyőzőbb teljesítménnyel, három győzelemmel, időnként kifejezetten szórakoztató, magabiztos játékkal jutottak el idáig. Ez nem mondható el a franciákról, akik csak utolsó mérkőzésükön tudták legyűrni Togót, igaz, 1998 óta ez volt az első új vb-győzelmük. A spanyolok nagy erőssége, hogy az idős Aragones mester fiatal csatárai, Torres és Villa olyan otthonosan mozognak a vb-mezőnyében, mintha csak a legkellemesebb ellenfél ellen játszanának a hazai bajnokságban. Semmilyen erőltetettség vagy nyomás nem érződik a játékukon, és eddig prímán megy a góllövés, kissé fura, hogy Raúl mellettük nem is mindig fér a kezdőbe. A rutinja miatt ma mégis neki szavazhat bizalmat az edző.

A franciák nagy reménységére ma visszatérhet az eltiltott Zidane is a csapatba. Amennyiben nem ők nyernek, ma látjuk utoljára focizni ezt az extraklasszis játékost, aki befejezi pályafutását. A legutóbbi évtized egyik legzseniálisabb spílere, akárcsak a csapata, nincs könnyű helyzetben. Fáradtnak, kopottnak és ötlettelenek tűntek eddigi teljesítményük alapján. Érthetetlen, hogy szegény Cissé sérülése miatt újra előtérbe kerülő Trezeguet miért nem kap több lehetőséget. Az mindenesetre örömmel töltheti el a gallokat, hogy „Zizou” utódjának is kikiáltott Ribery helyet kap a kezdő 11-ben.
Jó meccsre van kilátás, mégha ez nem is minden elemében lesz „szép foci”. A feszültsége és presztízse miatt azonban aligha lesz feledhető összecsapás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik