A tiszavirág a kérészekhez tartozó nagy méretű, 8-12 centiméter hosszú rovar. Napjainkban már csak a Tiszában él, igen érzékeny a környezetére. A párosodás után a megtermékenyített peték lesüllyednek a mederfenékre, a kikelő lárvák pedig befúrják magukat a meder falába és a víz felé nyitott vájatban élnek három évig egymáshoz közel, tíz-százezres egyedszámú telepeken.
Három év után június elején a kérészek előbújnak üregükből és a víz felszínére emelkednek. A vízből kibúvó lárvák vedlenek leginkább a partról benyúló faágakon, a vízben álló stégeken, majd a kikelő szárnyas egyedek a víz felszíne közelében megkezdik rajzásukat. Néhány méter magasságú kavargó tömegben a hímek megkeresik a párjukat, a levegőben párosodnak, ami után a hím rövidesen elpusztul, a nőstény a vízbe rakja a petéit, majd párja sorsára jut. A víz felszínét elhalt tiszavirág-tetemek lepik el, lassan tovasodródva a folyóval.
Mindez néhány óra alatt játszódik le, mint az átalakulás, a fajfenntartás, a halál és a továbbélés drámai megnyilvánulása. A peték lesüllyednek a meder fenékre, aztán kezdődik elölről minden. Az idei esztendőben a rendkívül magas vízállás miatt – március eleje óta néhány hetet leszámítva folyamatosan árhullámok vonulnak le a Tiszán – a szokásosnál tíz-tizenöt nappal később kezdődött a tiszavirágok rajzása. Az elmúlt napokban azonban estefelé már ezrével lehet látni a rajzó rovarokat a vízfelszín közelében – mondta el Kasza Ferenc, a Csongrád Megyei Madártani Egyesület tagja.
