Élet-Stílus

Verseny a szélessávú internetpiacon

admin
admin

2006. 06. 22. 12:37

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) olyan új szabályozási módszert vezet be, ami hozzájárul a szélessávú internet (ADSL) kiskereskedelmi árának csökkenéséhez, a szolgáltatók közötti verseny erősödéséhez, valamint ahhoz, hogy a verseny az ország azon területeire is kiterjedjen, ahol jelenleg csak egy cég kínál hozzáférést.

Pataki Dániel, az NHH elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a retail minus elnevezésű módszert azért vezetik be, hogy az öt nagy szolgáltató, az Emitel, a Hungarotel, az Invitel, a Magyar Telekom és a Monortel területén az új, hatékonyan működő internet szolgáltatók megfelelő árréssel vehessék igénybe a nagykereskedelmi szolgáltatást, s így versenyképes kiskereskedelmi árakkal jelenhessenek meg az adott területen.

Az módszer lényege, hogy az öt nagy szolgáltató kiskereskedelmi árai alapján számolják ki a 15-30 százalékos árrésű nagykereskedelmi árat, amit a felsorolt szolgáltatóknak alkalmaznia kell, igaz, lefelé eltérhetnek tőle. A mostani számítást egy hónap múlva felülvizsgálják, majd ezt követően hathavonta hoznak új árhatározatot.

Az elnök hozzátette: az NHH tanácsának határozata szerint az öt szolgáltatónak a többi internetes cég számára országos hozzáférést kell lehetővé tennie, azért, hogy azokon a területeken is beinduljon a verseny, amelyeken eddig nem működött a jelenlegi helyi vezetékes szolgáltatón kívül más vállalat.

Az elnök szerint az új szabályozás lehetővé teszi azt is, hogy a régebbi előfizetők díjai is csökkenhessenek, mivel amikor lejár a hűségnyilatkozatuk, már az új, a korábbinál alacsonyabb nagykereskedelmi ár alapján köthetnek szerződést.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.