Élet-Stílus

Száműzték Malackát a török tévéből

A Cumhuriyet című török lap beszámolója szerint száműzte Micimackó egyik legjobb barátját az iszlám alapokat erősen tisztelő török kormány az ellenőrzése alatt álló egyik televízió műsoráról.

A kormány felrótta a TRT televíziónak, hogy Malacka megjelenik a Micimackó rajzfilmsorozatban, ezért azt követelte, hogy az őt vagy őt is mutató jeleneteket vágják ki. Malacka azonban oly gyakran szerepel a filmben, hogy a feladat gyakorlatilag megoldhatatlan volt, ezért a TRT inkább az egész Micimackó-sorozatot törölte műsoráról.

Malackának – s vele együtt Micimackónak – azért kellett távoznia, mert a moszlimok számára a sertés tisztátalan állat, az iszlám vallás tiltja is a disznóhús fogyasztását. A TRT menedzsmentje a lap szerint levett a műsorról számos más olyan rajz- és trükkfilmet is, amelyben disznók, malacok szerepelnek.

Közben más, nem kormány-ellenőrzésű csatornák minden további nélkül sugározzák a Micimackót, a filmet pedig videó formájában nyugodtan árusítják az üzletekben.

A TRT vezető képviselői nem nyilatkoztak az ügyben, de alacsonyabb beosztású alkalmazottak bírálták a kormányt, amiért egyre nagyobb mértékben beavatkozik az adó műsorpolitikájába. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnöknek más vonatkozásban is szemére vetik, hogy vallási alapokon állva mindinkább eltávolodik a világiságtól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik