Élet-Stílus

Méltósággal búcsúztak a szerbek

A meccse előtt 3-0-át ígérték az argentinoknak, aztán 0-6 lett vége. Ennek ellenére a szerb-montenegrói szurkolok méltósággal viselték a megalázó, egyben kiesest jelentő vereséget a labdarugó-világbajnokságon - helyszíni beszámoló a FigyeloNet munkatársától.

Az AufSchalke Aránához sétálva a szerbek úton-útfélen minden argentin mezt viselő drukkernek 3-0-át mutattak, de hamar rá kellett jönniük, csak egy csapat van a pályán és az az argentin. Ahogy potyogtak a gólok, úgy lettek egyre csendesebbek. Az utolsó negyedórában arcukat a tenyerükbe temetve “néztek” a mérkőzést, így nemigen zavarta őket az argentin fieszta.

A találkozó után, vélhetően a különféle zrikálások elkerülése véget a Fan Festen ( központi szurkolói bázis) elvonulva néztek a hollandok mérkőzését. Azt ugyanakkor nem lehet állítani, hogy temetői hangulatban lettek volna. Szerencséjükre a fesztivál-központban fellepett egy szerb együttes is, amely jó hangulat mellett szolidáris, együttérző, szomorkás húrokat is megpengetett honfitársaik tiszteletére. Nem hiányozhatott a repertoárból a minden szurkoló által jól ismert “I will survive” sem, ami persze – az elmaradhatatlan sör mellett – a meccset nézőket is azonnal talpra szólította. Hát még milyen lelki pluszt jelenthetett a csapatuk veresége miatt elszomorodó délszlávoknak…

A meccs után komolyabb rendbontás nem zavarta a vb-t, összességében a szerb-montenegróiak méltósággal köszöntek el a vb-álmaiktól. Remélhetőleg ez nem változik a 3. forduló után sem. A Fan Fest közönsége közül az argentinok és a hollandok is sajnáltak, hogy a lankadt drukkerek elkülönültek a futball ünnepén, de minden átéléssel értették meg a szerb-montenegróiak sopánkodását. Szolidaritásból volt, aki ajándék sörrel próbálta enyhíteni a fájdalmukat.

(Jose G.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik