Élet-Stílus

Argentin örömünnep Gelsenkirchenben

Argentína a pályán örömfocit, a lelátón pedig valóságos fiesztát mutatott be a Szerbia és Montenegró elleni mérkőzésen a gelsenkircheni AufSchalke Arénában - helyszíni beszámoló a Figyelonet munkatársától.

A magyar bajnokikhoz szokott ember a szünetben – 3-0-nál – azt gondolhatta, tetőfokára hágott a hangulat, de a dél-amerikaiak körében abszolút közönségkedvenc Carlos Tevez és a szinten cserekent beállt és bálványkent tisztelt Lionel Messi góljai bebizonyítottak: meg van mit fokozni.

A szurkolás átcsapott táncos mulatságba, karneváli hangulat tombolt a nézőtéren. Az argentinok nem voltak tekintettel senkire, nem törődtek azzal, hogy esetleg a mögöttük ülök nem látják a mérkőzést, felállva vonatoztak, táncoltak, énekeltek.
Persze a nemetek megtapasztalhatták az első két fordulóban milyen eufórikus állapotba kerülni egy várva vart góltól, így megértően fogadtak az argentinok viselkedését, míg a szerbeket a beletörődésben nemigen zavarta az örömünnep.



Argentin örömünnep Gelsenkirchenben 1

Parádé minden szinten (AFP)


A lefújást követően persze nem ért véget az ünneplés. Hosszú percekig felállva tapsolta a közönség a vb eddigi legnagyobb arányú diadalát arató együttest, amely együtt énekelt közönségével. Hullámoztak, vonatoztak, közösen énekelték több 10 ezren a himnuszt.

A stadiontól nem messze lévő Fan Festen (a vb hivatalos szurkolói központjában), folytatódott a fieszta, de a “gauchok” ekkor mar együtt ünnepeltek az Elefántcsontpartot legyőző, ezzel szinten továbbjutó hollandokkal. Az ünneplés éjszakába nyúló volt, amely a helyi szórakozóhelyeken, lokálokban fejeződött be.

(Jose.G)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik