Élet-Stílus

Ronaldo összeroppan?

A brazilok gólzsákja a horvátok ellen borzasztóan gyengén játszott, szerdán gyengeségre, rosszullétre panaszkodott és kórházba szállították. Ennek ellenére a kezdőben kap helyet a sztár a selecaó vasárnapi mérkőzésén.

Szerdán szabadnapos volt a brazil válogatott, de mégis a címlapokon szerepeltek. Ronaldót a frankfurti kórházba kellett vinni, mert a játékos a horvátok elleni két nappal ezelőtti mérkőzés után este gyengeségre, rosszullétre panaszkodott. Egy nappal később maga maga Ronaldo beszélt az újságíróknak a történtekről. „Jó pár vizsgálatot elvégeztek a szakemberek, de azok semmit nem mutattak ki. Megnyugodtam, és minden porcikámmal az ausztrálok elleni meccsre készülök.”

A csapatorvos elmondása szerint az elmúlt hetekben már voltak hasonló panaszai Ronaldónak. Jose Luiz Runco úgy véli, hogy a túlzott stressz árthatott meg a csatárnak.

Még játszhat Ronaldo

Az enyhén túlsúlyos zseni arra számít, hogy Ausztrália ellen biztos kezdő, de azt is elfogadja, ha Carlos Alberto Parreira a cserepadra ülteti. „Nem vagyok egy lázadó. Azt csinálom, amit az edző mond.” A támadó beszélt az újságíróknak a horvátok elleni mérkőzésről is. „Tudom, hogy gyenge napot fogtam ki. A használati utasításomban azonban nem szerepel, hogy állandóan jól kell játszanom.”

Pelé megvédte Ronaldót: „Szüksége van egy második lehetőségre, hogy igazolja a klasszisát. Nekünk pedig támogatnunk kell őt.” A 2002-es torna gólkirályára azonban egyre nagyobb nyomás nehezedik, és ha ezt Ronaldo nem bírja, akkor gyorsan kikerülhet a kezdőből. Parreira közismerten a legnagyobb nevű sztárt is gondolkodás nélkül kispadra ülteti, ha az éppen nincsen jó formában.

Kaká követelése

A horvátok elleni találkozón győztes gólt szerző játékmester szerint nem az igazi Ronaldót láthattuk. „Többet kellene mozognia.” – véli az AC Milan focistája.

A brazil sajtóban már párhuzamot vonnak az 1998-as eseményekkel. Emlékezetes, hogy Ronaldo a franciaországi vb-n is betegeskedés miatt került számos alkalommal a címoldalakra. Akkor egy rejtélyes betegségre hivatkoztak sokan, mondván, ez befolyásolhatta a támadót abban, hogy ne játsszon jól a döntőben. A Real Madrid jelenlegi futballistája szinte észrevétlenül játszott a francia csapat elleni 3-0-ra elveszített fináléban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik