Élet-Stílus

Két fajból egy harmadik született

Két lepkefajt szaporítottak egymással a laboratóriumban azért, hogy létrehozzanak egy önálló harmadik fajt. A kísérletek érdekes eredményéről a Nature számolt be.

Egy fajon belül az egyedeknek képesnek kell lenniük egymással szaporodni úgy, hogy életképes utódokat hozzanak létre. A mostani tanulmány azt bizonyítja be, hogy két állatfaj képes az evolúció folyamán eggyé alakulni. Ez pont az ellentéte a sokkal gyakoribb forgatókönyvnek, amikor egy faj divergál, és két új faj keletkezik belőle.

A Heliconius heurippa lepke minden jel szerint a hibrid speciáció nevű folyamat „terméke”. Úgy tűnik, ez a feltűnő piros és sárga csíkos lepke két létező változatból jött létre.

Genetikai összeférhetetlenség

Eddig úgy gondolták, hogy a hibrid speciáció ritka az állatoknál, hiszen a hibrid utód túlélése és szaporodása kevésbé valószínű, mint a szülőfajok esetében. Ennek oka, hogy a különféle fajokból származó gének olykor „inkompatibilisek”. Jól ismert példa az öszvér, a szamár és a ló steril hibridje. Hasznos nehéz terhek cipelésére, de szaporodási szempontból zsákutca.

Egy panamai, kolumbiai és angol kutatókból álló csoportnak viszont sikerült laboratóriumban újra létrehoznia a Heliconius heurippa lepkét két másik lepkefaj, a Heliconius cydno és a Heliconius melpomene keresztezésével.

„Az a tény, hogy laboratóriumban sikerült ’újrateremtenünk’ ezt a fajt, eléggé meggyőző arra nézve, hogy milyen úton jött létre a természetes faj” – mondja az egyik társszerző, Chris Jiggins, az edinburgh-i egyetemről.

A másik szerző, Jesus Mavarez, a panamai Smithsonian Trópusi Kutatóintézetből így nyilatkozott: „Azt tapasztaltuk, hogy a szárnymintázat szinte teljesen megegyezik annak a hibridnek a szárnymintázatával, amelyet néhány hónap alatt hoztunk létre, a H. cydno és a H. melpomene csupán három generáción át végzett laboratóriumi keresztezésével.”

Szárnyminázatok

A lepkék szárnymintázata valószínűleg létfontosságú az új fajok kialakulásában, mivel a minták jelzésként szolgálnak a szaporodáskor. Ezek a lepkék rendkívül gondosan igyekeznek a saját fajukra jellemző szárnymintázatú párokat találni maguknak.

A H. heurippa egyedeinek szárnymintázata párként nem kívánatossá teszi őket a szülőfajok tagjai szemében, de egymás számára vonzók, így megerősítve a mintázatot és kialakítva az új fajt.

Ezek a specifikus szárnymintázatok döntő fontosságúak a ragadozók elijesztésében is. A lepkék mérgeket termelnek, és a ragadozók megtanulják, hogy bizonyos szárnymintázatokat kerüljenek, mert a zsákmány rossz ízű vagy rosszullétet okoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik