Élet-Stílus

Klose honfitársai ellen játszik

admin
admin

2006. 06. 14. 12:37

Honfitársai ellen lép pályára Miroslav Klose szerdán 21 órakor Dortmundban, amikor a házigazda német válogatott a labdarúgó-világbajnokság 2. fordulójában Lengyelországgal találkozik.

A csatár 8 évesen települt át szüleivel Németországba. “Borzasztóan nehéz időszak volt, menekülttáborban vártunk a német útlevelekre” – mondta a idézte fel a múltat a Stern című hetilapban Klose. “Nem voltam erős fiú, viszont jól fociztam, ennek köszönhetően békén hagytak, sőt még egy kis rangot is kivívtam magamnak a táborlakók között.”

Klose elmondta, hogy 15 éves korától folyamatosan keresték Lengyelországból, mert azt szerették volna, ha szülőhazája színeiben játszik. “Mindig visszautasítottam az ajánlatot, mert az volt a célom, hogy Németországban legyek válogatott. Ezt a családban is nehezen fogadták el, a nagymamám és néhány rokonom például nem akar tudomást venni rólam, amióta a német együttesben szerepelek.”

Arra a kérdésre pedig, hogy a lengyel vagy a német himnuszt énekli-e majd a találkozó elején, azt válaszolta: a németet, mivel a másiknak nem is ismeri a szövegét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.