Élet-Stílus

Németországban folytatja Nistelrooy?

A Bayern München vezetősége megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint leigazolnák a holland válogatott csatárát. Ruud van Nistelrooy már korábban elmondta, hogy a németországi világbajnokság után akar csak a jövőjét firtató kérdésekre válaszolni.

A Manchester United csatára a szezon második felében többször is csak a kispadon kapott helyet, és az utolsó bajnoki előtt csúnyán összeveszett Sir Alex Fergusonnal. Ezek után merült fel, hogy távozik a támadó. Kedden ugyan felreppentek olyan hírek, hogy maradna, de ezzel egy időben a Bayern München vezetősége megerősítette: az Allianz Arénába csábítanák Nistelrooy-t.

A bajor együttes az elmúlt években nem tudott beleszólni a „nagyok” küzdelmébe a Bajnokok Ligájában, és ezért vezetőség a keret megerősítésén gondolkozik. A potenciális jelöltek között szerepel a holland válogatott neve is.

Már 2001-ben közel álltunk a megállapodáshoz, de végül a Manchestert választotta – nyilatkozta a Bildnek, Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München elnöke, majd hozzátette, hogy nem akarnak a ManU háta mögött megállapodni a játékossal. „Először szeretnénk felmérni a helyzetet, hiszen jelenleg az sem biztos, hogy eladó.”

Fontos lépés lenne a bajorok számára Nistelrooy leigazolása, mivel a csapat emblematikus sztárja Michael Ballack a következő szezonban már a Chelsea csapatát erősíti. A PSV Eindhoven egykori sztárjának a beilleszkedés sem okozna problémát, hiszen a bajoroknál játszik Roy Makaay. A következő szezont már biztos a bajnok és kupagyőztes együttesnél kezdi a német válogatott fiatal reménysége, Lukas Podolski és állítólag több fiatal argentin tehetséget is figyeltet a klub vezetősége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik