Élet-Stílus

Anglia: még nem világbajnoki a forma

admin
admin

2006. 06. 10. 17:16

Az angol csapatot a 18. világbajnokság egyik legnagyobb esélyesének tartják. Az első csoportmérkőzésen mutatott forma azonban nem lesz elég a második cím megszerzéséhez.

Az angol válogatott az első percek fergeteges rohamai, illetve a vezetés megszerzése után visszaállt, és csak a legszükségesebbre szorítkozott. Paraguay nem tudta kihasználni az ebből adódó lehetőséget: a középpálya fantáziátlanul játszott, a támadók nem igen kaptak értékelhető passzokat. Ha mégis akkor az angol védelem avatkozott közbe.

A találkozó egyetlen gólját Beckham szabadrúgását követően az egyik dél-amerikai védő szerezte. A Three Lions a későbbiekben elsősorban távoli lövésekkel próbálkozott, ám Gerrard-éknak a továbbiakban jobban kell célozniuk. Erikssonék pechére a hamar lesérült Villart pótló Bobadilla is jó napot fogott ki.

A paraguayi szakvezető és a játékosok is magabiztosan nyilatkoztak a mérkőzést megelőzően, de aztán a pályán adósak maradtak a jó teljesítménnyel. A dél-amerikai csapat borzasztó ötlettelenül futballozott, és a mérkőzést semmilyen szakaszában nem tudtak komoly zavart okozni a bombabiztos angol védelem előtt.

Santa Cruz észrevétlen maradt

A találkozó sokat sejtetően indult, és a rajongók reménykedni kezdtek, hogy ismét egy gólzáporos meccsel kezdjük a napot. Gamarra gyors öngólja után visszavettek az iramból az angolok, de a nagyobb szabad területek adta lehetősséggel nem tudott élni Ruiz csapata. Elsősorban az együttes legnagyobb sztárjának kikiáltott Roque Santa Cruz nem tudott érvényesülni. A Bayern München csatárja nemrég épült fel, és a jelek szerint egyelőre nem sikerült még felvennie társak ritmusát.

A dél-amerikaiaknál Cruz ékpárját, Nelson Valdezt és a többször is lövéssel próbálkozó Paredes-t lehet kiemelni. A másik oldalon a világklasszis középpályán csak Beckham nyújtott jó teljesítményt. Lampard, de még inkább Gerrardnak kell a későbbiekben feljavulnia, ha valóban az aranyéremért akar harcolni a csapat. A védelem biztosan végezte a dolgát, de az is tény, hogy fognak még erősebb csatárokkal is szembe kerülni a torna folyamán.

Nyilatkozatok:
Sven-Göran Eriksson, az angol válogatott szövetségi kapitánya:
“Nagyon rossz volt a 30 fokos hőségben játszani. Szenvedtünk, de a futballban néha ezt is kell. Azt hiszem, a nehéz körülmények ellenére ez egy remek kezdés volt.”

Anibal Ruiz, a paraguayi válogatott szövetségi kapitánya:
“Sajnos megfogott minket a gyors gól, de az első húsz perc után úgy éreztem, van esélyünk a pontszerzésre. A játékosaim védekezésben jól megoldották a feladatukat, azonban a támadásainkban nem volt elég átütőerő.”

David Beckham, az angol válogatott csapatkapitánya:
“Elégedettek lehetünk, hiszen győzelemmel kezdtük a világbajnokságot. A mérkőzésen időnként jól játszottunk, de talán túl sokszor hagytuk a paraguayiakat passzolgatni, nem voltunk elég határozottak.”

B csoport, 1. forduló:
Anglia-Paraguay 1-0 (1-0)
Frankfurt, 48 000 néző,
Bíró: Marco Rodriguez (mexikói)
Gólszerző: Gamarra (3., öngól)
Sárga lap: Gerrard (19.), Crouch (63.), illetve Valdez (22.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Breaking Bad
TV Series 2008 - 2013 USA
2012 Season 5, episode 2 : Madrigal
Created by : Vince Gilligan
Director : Michelle MacLaren
Bryan Cranston
Photo: Ursula Coyote.
It is forbidden to reproduce the photograph out of context of the promotion of the film. It must be credited to the Film Company and/or the photographer assigned by or authorized by/allowed on the set by the Film Company. Restricted to Editorial Use. Photo12 does not grant publicity rights of the persons represented.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.