Élet-Stílus

Magyar professzor három malacot klónozott Dániában

admin
admin

2006. 06. 09. 14:24

Három klónozott állat - három malac - jött világra csütörtökön Dániában egy új módszernek köszönhetően, amelyet az Agrártudományok Dán Kutatóintézetének (DJF) magyar származású kutatója fejlesztett ki.

Ezek az első, Dániában klónozott állatok, és az elsők Skandinávia egészét tekintve is – olvasható a dán mezőgazdasági minisztérium erről kiadott közleményében. Vajta Gábor professzor teljesen új eljárást, egyszerű és olcsó módszert fejlesztett ki az embriók klónozására, szemben az olyan költséges módszerekkel, mint amilyet például Dolly-bárány klónozásakor használtak – áll a közleményben. (Dolly volt a legelső klónozott emlős, 1997-ben született Nagy-Britanniában.)

A dán kutatók genetikailag módosított sertések klónozását is tervezik a kutatások egy későbbi szakaszában. Az így létrejövő egyedeket emberi betegségekkel kapcsolatos kutatások állatkísérleteiben akarják felhasználni. Vajta Gábor nevéhez fűződik az első Afrikában klónozott állat (egy 2003-ban, a dél-afrikai Pretoriában született borjú) világrajövetele is.

A tudós a kilencvenes években hagyta el Magyarországot. Dániában kapott nagydoktori címet és professzori kinevezést. Több mint húsz ország területén vett már részt kutatásokban. A klónozás technikája azt jelenti, hogy egy felnőtt egyed sejtmagját áthelyezik egy embriósejtbe, hogy a felnőtt egyed pontos mását hozzák létre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.