Élet-Stílus

Korán búcsúzhat néhány favorit

admin
admin

2006. 06. 07. 16:43

A felkészülési mérkőzések nem sok mindent árulnak el arról, hogy az adott csapat miként vitézkedik a világbajnokságon, de az eredmények óvatos esélylatolgatást megengednek. Cikkünk első részében az első négy csoportot tekintjük át.

A csoport – könnyű dolga lesz a házigazdának?

Az első csoport toronymagas esélyese a házigazda német csapat, amely ugyan korántsem játszik csúcsformában, de a gyengécske riválisok ellen a továbbjutás, legalábbis papíron kötelező. A németek a felkészülés első mérkőzésén találkoztak az olasz válogatottal, és az azzurik leiskolázták Ballack-ékat. A németek egyáltalán nem tudtak mit kezdeni az olaszok agresszív és pontos játékával, és végül teljesen megérdemelten kaptak egy négyest. Három héttel később ők lőttek négyet az USA csapatának, de a mutatott játék ezúttal sem volt meggyőző. Az önbizalomnak jót tett az eredmény, akárcsak a Luxemburg elleni 7-0. Ez utóbbi meccsből azonban messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, a japánok elleni találkozóból annál inkább. A távol-keleti vb-résztvevő ellen alaposan megszenvedtek a nehézkesnek tűnő német védők, és végül nem kis szerencsével harcolták ki a döntetlent. Kolumbia ellen a hazai szurkolók nagy örömére sikerült nyerni, és a jelek szerint Klinsmann csapata pont a legjobbkor lendül formába.

Óriási meglepetés lenne, ha a csoportból nem lépnének tovább, de a további sorsuk bizonytalan. Ha ismét könnyebb ellenfeleket kapnak, akkor a döntőig is menetelhetnek, de nem valószínű, hogy ismét akkora szerencséjük lesz mint négy éve.

Costa Rica legjobbjai három felkészülési mérkőzést játszottak a vb-t megelőzően, és az eredmények igen beszédesek. A közép-amerikai ország válogatottja mind a három találkozóját elveszítette. Az ukránok vagy a csehek elleni zakó nem akkora szégyen, de az Irán elleni vereség után kellett magyarázkodnia Alexandre Guimaraes szövetségi kapitánynak. Ráadásul a costa ricaiak múlt csütörtökön egy harmadosztályú német csapattól is kikaptak. A szurkolók a válogatott legnagyobb sztárjában, Paolo Wanchope-ban bíznak, a csatár azonban már túl van jócskán a fénykorán. Nagy meglepetés lenne, ha nem a németek illetve a lengyelek jutnának tovább az A csoportból.

Pawel Janas fiai igen rapszodikusan szerepeltek az elmúlt hetekben. Márciusban egy győzelem illetve egy vereséggel kezdtek. A szaúdiakat egy góllal megverték, de az amerikaiaktól kikaptak. A sorminta a későbbiekben folytatódott, hiszen egy győztes mérkőzés után érkezett a következő kudarc. Litvánia és Kolumbia is legyőzte a lengyeleket, a Feröer-szigetek illetve most szombaton pedig a horvátok ellen sikerült nyerni. Ez utóbbi eredményre érdemes figyelniük a csoportellenfeleknek, hiszen a délszláv együttes komoly játékerőt képvisel.


Zurawskiban bíznak a lengyelek (AP)

A lengyeleknél nagyon sok függhet a kulcsjátékosoktól. Ha Zurawski vagy Krzynovek jó napot fog ki, akkor bárki ellen képesek helytállni: a selejtezők során mindössze az angolok ellen vesztettek pontokat.

Ecuador csapatától is óriási meglepetés lenne a továbbjutás kiharcolása. A dél-amerikaiak a felkészülés során négy mérkőzésükből hármat elveszítettek, és a Kolumbia elleni döntetlen sem adhatott okot a bizakodásra. A hollandoktól elszenvedett egygólos vereség igen szép teljesítmény, a japánok ellen ugyanez az eredmény már kudarcnak tekinthető. A macedónok ellen ugyan vezetést szerzett az ecuadori válogatott, de az európai együttes először egyenlített, majd a meg is nyerte a találkozót.

Az válogatott legnagyobb fegyvere a csapatszellem, hiányoznak azonban az olyan játékosok, akik egy maguk képesek megfordítani egy mérkőzést.

B csoport – Anglia a favorit

Az angolokat a torna nagy esélyesének tartják, annak ellenére, hogy még mindig nem biztos Wayne Rooney játéka. A csapat rendkívülien kiegyensúlyozott, és szinte minden poszton világklasszis játékosokra számíthat Sven-Göran Eriksson.


Rooney nélkül menni fog? (AFP)

A Three Lions nem játszott túl sok felkészülési mérkőzést, de ezeket mind megnyerte. Még márciusban találkozott a svéd szövetségi kapitány csapata Uruguayjal. A dél-amerikaiak az első félidőben vezetést szereztek, de a második félidőben Crouch és Joe Cole megfordította a meccset. Ezután következett a magyarok elleni mérkőzés, amelyen Bozsik legényei helytálltak, de esélyük nem volt a győzelemre. Az utolsó felkészülési meccsükön Lampardék Jamaicát intézték el 6-0-ra.

A csoportból „kötelező” továbblépnie Erikssonéknak, és nagy meglepetés lenne, ha legalább a legjobb négy közé ne kerülnének be. A csapat Brazília mellett a torna legnagyobb esélyese, és ha a lábadozó Rooney százszázalékos lesz, bármi megtörténhet.

A csoportban az angolok dolgát feltehetően csak a svédek tudják majd megnehezíteni, akik egy rendkívülien egységes csapattal utaznak Németországba.

A felkészülés során nem sok sikerélménye volt Karl Lagerback együttesének. Még márciusban kikaptak a vébéről lemaradó írektől, májusban pedig először a finnek majd Chile ellen játszottak döntetlent. A dél-amerikai együttes ellen igen kedvetlenül játszottak a svédek, és ismét kiderült, hogy hadilábon állnak a góllövéssel annak ellenére, hogy papíron a csatársor Henrik Larssonnal és Zlatan Ibrahimovic-csal bivalyerős.


Roque Santa Cruztól sok minden függ (AP)

A csoport másik két válogatottja, Paraguay illetve Trinidad és Tobago az esélytelenek nyugalmával várhatja a tornát, és pontosan ezért lehetnek rendkívülien veszélyesek. A dél-amerikai együttesek hagyományosan erősek: a paraguayiakat ugyan nem lehet összehasonlítani egy Argentínával vagy éppen Brazíliával, de van egy fantasztikus csatáruk Roque Santa Cruz személyében, aki minden bizonnyal játékra jelentkezik majd az első angolok elleni mérkőzés előtt. A csapat erős ellenfelekkel készült a vb-re. Norvégia,Dánia és Mexikó is alaposan megizzadt Paraguay ellen: csak a világranglista negyedik közép-amerikaiak tudták megverni őket.

A trinidadi csapatról nem sokat tudni, a felkészülés során mindenesetre meglehetősen harmatosan szerepeltek. A Peru elleni döntetlen volt az egyetlen olyan találkozó, amely után nem vesztesként hagyták el a pályát. A walesiek ugyan megszenvedtek velük, de Szlovénia és Csehország simán nyert. A T&T-nek nincsen vesztenivalója, első vb-szereplésük alkalmával már a pontszerzés is szép eredmény lenne.

C csoport – a halálcsoport

A csoportbeosztásokat végigböngészve kijelenthető, hogy a C jelű kvartett a legerősebb. Négy komoly játékerőt képviselő gárda méri itt össze az erejét, és közülük kettőnek búcsúznia kell. A csoport nagy esélyese a kétszeres világbajnok argentin csapat, amely nem fedte fel előre a kártyáit, hiszen mindössze két felkészülési mérkőzést játszott. Az elsőt még márciusban a horvátok ellen, és akkor nem kis meglepetésre egy szoros meccsen kikaptak. Két hónappal később Angola nem tudott komoly ellenállást kifejteni Riquelméék ellen.


Messi az elsõ meccsen még biztosan nem játszik (BBC)

A csapatot jól képzett futballisták alkotják, akik a végső győzelemre is esélyesek, ha a szerencse is melléjük szegődik. Nem mehetnek azonban biztosra a gauchók, hiszen Hollandia, Szerbia-Montenegró és Elefántcsontpart is azon lesz, hogy pontot vagy pontokat raboljanak tőlük.

A hollandok szövetségi kapitánya a napokban igen magabiztosan nyilatkozott, és valóban jól is szerepelt Marco van Basten csapata az elmúlt hetekben. A felkészülés során sikerült legyőzni többek között a világranglista negyedik mexikóiakat. A keret rendkívülien erős, és az egykori támadó azt is megtehette, hogy otthon hagyja Seedorfot, Makaay-t és Davids-ot. A hollandok már kétszer is a végső siker küszöbén álltak, idén is nagyon fogadkoznak, de nem valószínű, hogy övék lesz a világbajnoki arany.

Elefántcsontpart illetve Szerbia-Montenegróra is elmondható, hogy a keret rendkívülien egységes. A déli szomszédok csapatának az erőssége a védekezés. A góllövés ugyan nem mindig megy, de a hátvédekre lehet számítani. Ha a tornán is sikerül kevés góllal megúszniuk, akkor sokáig eljuthatnak, feltéve ha elől Kezmanék betalálnak.


Bombaformában játszik Drogba

Az elefántcsontparti együttes magját az Európában futballozó sztárok adják. Drogba, Kalou, Toure, Dindane és Domoraud klubszinten már bizonyított, és Henri Michelnek sikerült egységes alakulatot faragnia a csapatból. Bárkire veszélyesek lehetnek, és ha Drogba továbbra is ilyen jó formában játszik, akkor jó néhány ellenfelüket meglephetik. Az afrikai gárda még márciusban szoros meccsen kikapott a spanyoloktól, majd május végén előbb Svájccal majd Chilével remizett. Az utolsó felkészülési mérkőzésen Szlovéniát intézték el: a Chelsea csatára két gólt lőtt, és a harmadikat is ő készítette elő.

D csoport – megvannak a továbbjutók?

A világranglistás helyeket elnézve a D csoport legerősebb csapata a mexikói. Ehhez persze lehet néhány szava a portugál együttesnek is. A két gárda jóval komolyabb játékerőt képvisel, mint Irán és Angola, továbbjutásuk pedig a papírforma alapján egyértelmű.

Mexikó a felkészülés során a kiscsapatok ellen nyerni tudott, de amikor két komolyabb ellenféllel futottak össze, vereség lett a vége. Franciaország és Hollandia is megverte a közép-amerikai csapatot, amelynek a világranglistán elfoglalt helyezése nem teljesen tükrözi a valós erőviszonyokat. Ricardo la Volpe ennek ellenére bizakodó, és csapatát a végső győzelemre is esélyesnek tartja.


Csak most sikerüljön! (CristianoRonaldo.com)

Ehhez persze első lépésként le kell előbb győzni a csoportbeli ellenfeleket. Angola és Irán ellen elvileg borítékolható a három-három pont, az első helyről pedig a portugálok elleni utolsó mérkőzés dönt. Angola és Irán közül az a csapat reménykedhet, amely az egymás elleni mérkőzést nyeri, és esetleg még sikerül pontot, vagy akár pontokat elcsennie a két favorittól.

A portugálok meglehetősen gyenge ellenfelekkel készültek a vb-re, és nem is nagy meglepetés, hogy mind három meccsüket nyerték. A vb-n azonban sokkal keményebb riválisokkal játszanak már a csoportkörben is. Innen Mexikóval együtt minden bizonnyal továbblépnek, de a továbbiakban sok minden függ a sorsolástól, a napi formától és természetesen a szerencsétől.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.