Élet-Stílus

Ősi fajokra bukkantak egy barlang mélyén

admin
admin

2006. 06. 06. 09:40

Nyolc, eddig ismeretlen gerinctelen lényre bukkantak egy izraeli barlangban, amelyek közül négy vízi, négy pedig szárazföldi.

A legnagyobb vízben élő lény egy fehér rákszerű ízeltlábú, míg a szárazföldiek méretesebb képviselője egy skorpiófajra emlékeztet. A felfedezésről a jeruzsálemi Héber Egyetem számolt be. A kutatócsoport vezetője, dr. Hanan Dimantman biológus elmondása szerint a lények egy, a világtól ötmillió éve elzárt ökorendszer lakói, ahol feltehetően újabb fajokkal fognak találkozni a kutatók.

Az elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy az eddig felfedezett lények egymással rokon fajok, azonban a többi ismert, hasonló életformától különböznek. Egyediségüket nem is elsősorban a külsejük, sokkal inkább élőhelyük környezeti körülményei és ősi mivoltuk adja.

A Ramal körzetében, egy kőfejtő terjeszkedése során napvilágot látott barlanghoz egy tó, valamint egy járatrendszer kapcsolódik, utóbbi több mint két és fél kilométer hosszan és 100 méter mélyen nyúlik be a föld alá. Ezzel az Ayalon névre keresztelt barlang Izrael második legnagyobb mészkőbarlangjának mondhatja magát. A helyszínen az ízeltlábúakon kívül egy baktériumot is találtak, ami az ökorendszerben a táplálék szerepét tölti be.

Az ökorendszer több millió évvel ezelőtt alakulhatott ki, amikor a terület még a Földközi-tenger része volt. A szakértők szerint azóta pihen a világtól elzárva, egyedülálló körülményeket teremtve, melyhez a most megtalált fajok alkalmazkodtak. Külön érdekesség, hogy a rendszer egyszerre ad helyet édes és sós vízi fajoknak, utóbbiak ősi tengeri lények leszármazottai lehetnek. Mivel a barlang sötétjében nem tudták alkalmazni látásukat, ezért az az idők folyamán elsatnyult, majd az evolúció végleg megszabadította tőle az ott élőket.

Egy kivétellel a felfedezett fajok mindegyikéből sikerült élő mintapéldányt begyűjteniük a kutatóknak, kivéve a vak skorpiót, a tudósoknak azonban meggyőződésük, hogy hamarosan rábukkannak ennek a fajnak a képviselőire is. A mintákat besorolás és névadás céljából európai és izraeli szakértőknek küldték, Paul-Pearce Kelly, a Londoni Állatkert kurátora szerint az új organizmusok számos fontos adattal szolgálnak majd arról, hogyan fejlődik az élet napfény nélkül.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.