Élet-Stílus

Mészöly: övön aluli ütést kaptam

Nem hosszabbít szerződést Mészöly Géza vezetőedzővel az Újpest FC labdarúgócsapatának vezetősége.

A futball klub honlapja szerint az Újpest a szakemberrel folytatott évértékelés után határozott így, egyben június 15-i hatállyal szerződést bont Brockhauser István kapusedzővel.

Ismert és elismert szakember

“Ezúton is megköszönöm Mészöly Gézának az elmúlt két és fél éves munkáját, amelyet az Újpest FC vezetése összességében sikeresnek és korrektnek értékelt, de úgy döntöttünk, elbúcsúzunk egymástól. Az új vezetőedzőt és kapusedzőt június 20-ig nevezzük meg” – nyilatkozta Kovács Péter klubtulajdonos.

Mészöly Géza kedd délután tartott sajtótájékoztatóján elmondta: hogy övön aluli ütésként érte a hír. “Fájó és övön aluli ütésnek érzem a döntést, ugyanakkor az utolsó mérkőzés előtt éreztem, hogy ez benne lehet a pakliban. Ezzel együtt szeretném hangsúlyozni, hogy csodálatos két és fél évet töltöttem el Újpesten, és csak köszönettel tartozom a klubnak, hiszen ismert és elismert szakemberré válhattam az együttes által” – nyilatkozta a hír közzétételét követően tartott sajtótájékoztatóján a tréner, aki 74 mérkőzésen 45 győzelmet, 17 döntetlent és 12 vereséget élt meg a kispadon.

Külföldi tréner érkezik?

A sajtótájékoztatón váratlanul megjelent az Újpest tulajdonosa, Kovács Péter aki egyelőre nem kívánt konkrétummal szolgálni azzal kapcsolatban, hogy ki veszi át Mészöly helyét. “Egy valami biztos, nehezen tudnám magyar edzővel pótolni Mészöly Gézát, sőt…”

Mészöly a sajtótájékoztatón elmondta, hogy már a szezon közben több ajánlatot kapott, de akkor ezekkel nem kívánt foglalkozni, hiszen az Újpestnél dolgozott. Külföldről és belföldről egyaránt keresték a trénert, aki azonban egyelőre nem döntötte el hol folytatja a pályafutását.

Az Újpest a második helyen végzett a bajnokságban, miután az utolsó fordulóban kikapott a Fehérvártól. A csapat győzelem esetén megszerezte volna az aranyérmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik