Élet-Stílus

Drágább lett a 100 dolláros laptop

A korábban ígért 100 dolláros ár felett érkezik majd mindenki kurblis laptopja, amelynek készítője úgy véli, a készülék révén az asztali szegmensben is megugrik majd a Linux elfogadottsága.

Nicholas Negroponte, a One Laptop per Child projekt feje a Red Hat éves gyűlésén beszélt elképzeléseiről és a laptoppal kapcsolatos várakozásairól. A ZDNet tudósítása szerint a Linux-rajongókból és szakemberekből álló közönség előtt ígéretet tett arra, hogy a készüléknek köszönhetően a nyílt forráskódú operációs rendszer az asztali vonalon ugyanolyan népszerű lesz, mint a szerverek esetében, vagyis a kurblis laptopként ismert készülék jócskán hozzájárul majd a platform elterjesztéséhez.

“A piaci megjelenés egyik mellékhatása az asztali Linuxok felhasználásának kiterjesztése lesz majd, amely egy szintre kerül a szervervonalon kiharcolt pozícióval” – jelentette ki magabiztosan az MIT munkatársa, aki jelenleg minden idejét a projekt népszerűsítésnek szenteli. Negroponte nem mellesleg büszke arra, hogy sikerült magára vonnia mind az Intel, mind a Microsoft haragját. “Az AMD a partnerünk, nem csoda, hogy az Intel haragszik ránk. Bill Gates rosszallását is sikerült kiváltanunk, de azt hiszem, ezzel igencsak jó úton járunk” – nyilatkozta a szakember, aki helyesnek látja azon korábbi döntését, miszerint a Windows nem megfelelő párosítás egy ilyen készülékhez.

Nashville-ben tartott beszédéből az is kiderült, hogy kezdetben nem tudják majd betartani a százdolláros árról szóló ígéreteket. Ez ugyanis a memória nagyságától függően inkább 135-140 dollár körül alakul majd, és az árat leghamarabb 2008-ban, a sorozatgyártás felfuttatásának idejére tudják lecsökkenti a kívánt szintre. Véleménye szerint ez nem akadályozza meg a projekt legfőbb céljának elérését, és a fejlődő országok kormányai az oktatás felfuttatása, valamint a társadalom felkészültségének javítása érdekében a megfelelő mennyiségben el tudják látni a lakosságot – elsőként a gyerekeket – a készülékkel.

Az érdeklődő országok között ott van Thaiföld, Brazília, Argentína, Egyiptom, Nigéria, India és Kína, tehát korántsem elhanyagolható megrendelésszámról és összegről szól a 100 dolláros laptop ügye..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik