Élet-Stílus

Eos van, nyár még nincs

Pár ével ezelőtt a Volkswagen vezetése kiadta a direktívát, hogy érzelemgazdag autókat kell gyártani. A stáb fogta magát, és a legjózanabb németes alapossággal hozzáfogott valamilyen izgalmas autó kifejlesztésének.

Megtervezett érzelmek

Először jól végiggondolták, milyen autókba szorult sok érzelem és hol tátong lyuk a kínálatban. A kupé-kabrióval mások évek óta sikeresek, ezért a sorozatgyártásig eljutó első nagy projekt egy nyitható keménytetős kabrió lett.

A VW emberei nem tagadhatták meg magukat, a korábban megszokott módszereket követték: ha már lekéstek az első divathullámról, akkor jobb autót kell összehozni, mint az addigiak.

Tetőnyitás: 25 másodperc

Bevállalták például az ötrészes keménytetőt, amely nyitás közben akrobatikus mutatványokkal tűnik el a fedél alatt. Csoda, hogy ez a rengeteg tetőelem mindig betalál a fedél alá, csúszott is miatta pár hónapot a piaci bevezetés. A lemezeket sikerült úgy összezsúfolni, hogy az Eos övvonala, ellentétben a francia indulókkal, nem púposodik ki. Pont olyan szépen tart enyhén felfelé, mint a Volvo C70 vagy az eredendő konkurens, az Astra Twintop vonalvezetése.

A tetőn kívül a friss levegő adagolásában is igyekszik lefőzni a többieket a VW. Az ülések mögötti szélfogón kívül a szélvédőkeret tetejébe is beépítettek egy kihajtható szélfogót, amivel csökkenthető a huzat az utastérben. A tető nyitásakor jócskán hátrabillen a csomagtérfedél. Az autó ezért a nyitási folyamat megkezdése előtt körülnéz a széria tolatóradarral, hogy nincs-e útban másik autó vagy fal, és ha nincs, 25 másodperc után az eget látjuk magunk felett.


Eos van, nyár még nincs 1

Négyen is elférnek belül (vezess.hu)

Eos van, nyár még nincs

Aki viszont totális kabrióélményre vágyik, egy központi kapcsolóval leeresztheti az összes ablakot és akkor árad be a nyári levegő. Hasonló élményekhez itthon már csak az októberi időjárást kellene a tavaszi-nyári kollekcióra cserélni, mert az autó már megrendelhető.

Eos-t első körben háromféle motorral kapni, csak az a fontos, hogy kétliteres négyhengerest akarjunk. A Volkswagen beleélte magát abba, hogy az Eos nagyban fölötte áll a Mégane CC, 307 CC, Focus CC és Astra TwinTop kategóriának, az autó árát is így lőtték be. Például a kétliteres benzinessel a 307 CC 1,1, a Mégane CC pedig 1,3 millió forinttal kevesebbe kerül itthon.

Dízellel indul

A benzinesek között a 150 lóerős FSI-vel vezettük az autót. Viszi kényelmesen, de nem túl nagy kedvvel, merthogy az autó üresen másfél tonnás. Nem fáj érte a szívünk, hiszen 7,2 millióért, tehát jó 100 000 forinttal alacsonyabb áron megkapni a kétliteres dízelt, amely eddig mindenféle autóban nagy zajjal, de legalább ekkora vehemenciával tette a dolgát, csekély fogyasztás mellett. A harmadik motor a Golf GTI 200 lóerős TFSI erőforrása, amely úgy jó, ahogy van és 8,2 millióért kapható.


Eos van, nyár még nincs 2

25 másodperc alatt nyílik a kemény tetõ, amiben még tolótetõ is van (vezess.hu)

A belső tér olyan, mint egy Golfban, tehát nem sok fantázia szorult belé. Az ember kényelmesen és jól ül az autóban, külön öröm, hogy beszálláskor nem stukkolja le a tetőoszlopot, mint a kétrészes tető miatt túlságosan hátrahúzott A-oszlopot más CC-kben.

Meglepő módon hátulról nem maradt ki a lábhely, tehát négy átlag magas ember megfér egymással, és amíg kupéként használjuk az autót, a csomagtartó is tágas. Nyitott tetővel a 380 liter 205-re olvad.

Erősítés máshol

A Volkswagen az Eos mellett új motorokat is bemutatott itthon. A Golf 140 és 170 lóerős kompresszoros turbómotorjáról már írtunk. Új a 170 lóerős PD TDI, amelyet a SEAT Altea és újabban a Leon FR mellett a Golf és a Passat is megkap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik