Élet-Stílus

Pakisztán: már kilencen meghaltak a szennyezett víztől

Kilencen meghaltak, közel 20 ezren pedig megfertőződtek szennyezett ivóvíz fogyasztásától a pakisztáni Faizálábádban – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.

A Pandzsáb tartománybeli iparváros egyik munkáskerületének vízellátó rendszerébe a hónap elején került szennyezett víz, és emiatt május közepe óta majd 20 ezer embert szállítottak kórháza hasmenési, hasgörcsi és hányási panaszokkal. Kilenc beteg, köztük öt gyermek gyomor- és bélhurutban meghalt. Az orvosok szerint több beteg állapota az elmúlt napokban rohamosan romlott. A tartomány más területein is többtucatnyi pácienst fogadtak a gyógyintézetek hasonló panaszokkal, de a hatóságok úgy vélik: ezek a megbetegedések nincsenek összefüggésben a faizálábádi vízszennyezéssel.

Ez a fajta betegség ezen a vidéken elég gyakori. Az egyik szakértő ezt azzal magyarázza, hogy a helybelieknek fogalmuk sincs az alapvető higiéniai követelményekről: vizet például sohasem forralnak fel, az ételeket még otthon sem tartják fedett helyen. A helyi egészségügyi szervek azzal próbálnak enyhíteni a tömeges fertőzésen, hogy víztisztító tablettákat osztanak szét, és higiéniai felvilágosító munkát végeznek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik