Élet-Stílus

Opera: az új vezető egyeztetne

admin
admin

2006. 06. 01. 12:59

Győriványi Ráth György váltja Kesselyák Gergelyt az Operaház fő-zeneigazgatói székében – ezt Hegyi Árpád Jutocsa, az intézmény főigazgatója jelentette be csütörtökön Budapesten.

Győriványi Ráth György megbízott vezetőként dolgozik, a posztra pályázatot írnak ki – közölte a főigazgató, aki a kiírás időpontját nem említette. A megbízott fő-zeneigazgató az MTI-nek elmondta, hogy nagy hangsúlyt helyez majd az egyeztetésre: a társulattal, a szakszervezettel, a közalkalmazotti tanáccsal és külső szakértőkkel is szeretne tárgyalni, mielőtt kialakítja álláspontját az Operaház modernizációjáról. Erre hivatkozva nem kívánt arra a kérdésre válaszolni, hogy Hegyi Árpád Jutocsa elképzeléseivel megegyezően szükségesnek látja-e a társulat létszámának és az előadások számának a csökkentését.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

Debrecen, 2015. július 30.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC - Rosenborg mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.