Élet-Stílus

“Schumacher nem csaló”

Max Mosley, az FIA elnöke szerint hiba lenne csalónak nevezni a német autóversenyzőt, a hétvégi monte carlói időmérőn bemutatott, sokak szerint vitatható megcsúszása miatt.

Mint ismeretes, Schumacher az időmérő futam vége felé az egyik kanyarban megcsúszott, majd autója megállt. Ezután az utána jövőknek már nem volt lehetőségük javítani korábbi eredményeikről. A verseny bírái több órás vizsgálat után úgy gondolták, nem lehetett véletlen a leállás, és a hétszeres világbajnokot büntetésből a leghátsó rajtkockára parancsolták.

Mosley cáfolta Jean Todt állítását, miszerint a felügyelők nem rendelkeztek elegendő bizonyítékkal, adattal az esettel kapcsolatban, sőt a telemetria adatait, a televíziós felvételek, illetve a rádióbeszélgetések fontosságát hangsúlyozta, ugyanakkor arról nem ejtett szót, hogy a versenyzőt elmarasztaló döntés hibás lett volna.

A nyilatkozat értelmében így Schumachert nem szép dolog csalónak nevezni, de a súlyos büntetését mégis megérdemelte. Ugyanakkor Max Mosley a Ferrari istállót sportszerűnek nevezte és nem feltételezi, hogy bárki a csapatból szándékosan ilyet tenne.

Michael Schumacher továbbra is kitart amellett, hogy teljesen vétlen volt az ügyben, nem szándékosan állt meg Ferrarijával. “Tiszta a lelkiismeretem.” Mondta a hétszeres világbajnok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik