Élet-Stílus

Messi jó úton halad

José Pekerman, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint egyre jobb a fizikai állapota a sérülés miatt több hetet kihagyó Lionel Messinek.

Lassan-lassan megközelíti legjobb formáját, reméljük, hamarosan úgy játszik majd, mint azelőtt. Egyre erősebb, a gyors állapotjavulással pedig az önbizalma is hamar visszatérhet. Mindenesetre még időben vagyunk – nyilatkozott a szakvezető a csapat közvetlen világbajnoki felkészülésének kezdetén.

Az FC Barcelona 18 éves támadója még március 7-én, a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján sérült meg a jobb combján.

Az argentin válogatott, amely csütörtökön kelt útra Rómába, az olaszországi edzőtáborba, jövő kedden a szintén vb-résztvevő angolai alakulattal találkozik Salernóban. Az elutazást megelőzően, szerdán az utánpótláscsapat elleni 4-0-ás győzelemmel búcsúztak Pekerman játékosai a hazai szurkolóktól. Azon a találkozón már pályára lépett Messi.

A június 9-én kezdődő világbajnokságon Argentína Hollandiával, Elefántcsontparttal, valamint Szerbia és Montenegróval szerepel egy csoportban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik