Élet-Stílus

Szuperbusszal a jövőbe

admin
admin

2006. 05. 25. 15:39

Holland mérnökök a tömegközlekedés új módszerének kifejlesztésén dolgoznak. A Superbus névre keresztelt jármű akár 250 km/órás sebességgel is közlekedhet.

Hollandiában forradalmasítanák a tömegközlekedést. A nagy sebességű futurisztikus busz olyan elkülönített, speciális pályán haladhatna, amit telente geotermikus energia felhasználásával tartanának csúszásmentesen.

Az ötlet lényege, hogy a több tucat utas szállítására alkalmas jármű menetrendjének, útvonalának megtervezéséhez igen kifinomult foglalási rendszert alakítanának ki, amelynek segítségével egy-egy járat az azonos cél felé tartó utasokat gyűjtené össze. A főként interneten és sms-ben foglalható helyek szintén a kényelmet, gyorsaságot növelik.

Szintén fontos szempont volt, hogy az utasokat háztól házig szállítsák a járművek, így komoly kihívást jelenthetnének a személyautóknak is, hiszen sokkal gazdaságosabban, kényelmesebben, környezetkímélőbben, és a zárt pályának köszönhetően gyorsabban is elérhető a kívánt cél.

Számos összehasonlításban, így a költséghatékonyságot, a környezeti terhelést és a kényelmet is figyelembe véve, az ötlet jobban szerepelt, mint a mai, hagyományosnak nevezett tömegközlekedési formák. Az első prototípus elkészítését 2008-ra tervezik.

A jármű kifejlesztésére idáig 400 000 eurót (105 millió forintot) költöttek, de a teljes programra, ami magában foglalja egy működőképes jármű megépítését is, hétmillió eurót (1,8 milliárd forintot) szánnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.