Élet-Stílus

Vizsgálják a halálos influenzát

A hetedik tagja is meghalt annak az Észak-Szumátrán élő indonéz családnak, amely a madárinfluenza H5N1 vírusával fertőződött. Az Egészségügyi Világszervezet a járvány további terjedése miatt aggódik.

Szerdán – a hatodik halálesetet követően – Peter Cordingley, a WHO nyugat-csendes-óceáni szóvivője egy tévéinterjúban azt mondta: „közegészségügyi szempontból mindeddig ez volt a legsúlyosabb fejlemény. Ilyen hosszú fertőzéslánccal még nem találkoztunk. Eddig nem volt tudomásunk olyan esetről, amelyben ne lett volna magyarázat arra, hogy a betegek hogyan fertőződtek meg”.

Rejtélyes fertőzés

Az indonéz egészségügyi minisztérium és az Egészségügyi Világszervezet elsősorban a további lehetséges megbetegedések felderítésére koncentrál, de keresik a fertőzés forrását is. A betegség első jelei egy nőn mutatkoztak, április 29-én éjszaka. Két fia és testvére ugyanabban a kis szobában aludtak, a további fertőzöttek pedig a közelben laktak. Egyelőre sem arra nem találtak bizonyítékot, hogy a vírus emberről emberre terjedni képes mutációjával van dolguk, sem azt az állati forrást nem találták meg, amely mindegyik áldozattal összekapcsolható.

Nincs bizonyíték

Tasáry Ilona, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Kommunikációs Főosztályának vezetője a FigyelőNet kérdésére elmondta, hogy a WHO – amellyel állandó kapcsolatban állnak – még semmilyen hivatalos értesítést nem küldött az esetről. A tisztiorvos hangsúlyozta, hogy az eddig megjelent sajtóinformációk semmilyen vizsgálatokkal alátámasztott adatot nem tartalmaznak. Az ÁNTSZ szakembereinek jelenlegi tudása szerint az emberről emberre terjedő vírusváltozat megjelenését nem bizonyították a mostani esetek sem.

Korábban a WHO-közleményekben is olvashattunk erősen pesszimista állásfoglalásokat a kelet-ázsiai epidemiológiai és higiéniai állapotokkal kapcsolatban, akkor egy WHO-szekértő azt is felvetette, hogy akár 150 millió áldozata is lehet egy agresszívan terjedő humán pandémiának. A kérdéses nyilatkozatot másnap pont a WHO módosította, sokkal kisebb áldozatszámot feltételezve.

Idén már 47 áldozat

Tasáry szerint a madárinfluenza vírusa továbbra is a legtöbb esetben olyan személyekre terjed át, akik állatokkal (általában háziszárnyasokkal) élnek egy fedél alatt, rossz higiéniás körülmények között. A betegség eddig főként Délkelet-Ázsiában terjedt, de Közép-Ázsiában, Afrikában és Törökországban is követelt már halálos áldozatokat. Tavaly 95 esetet regisztráltak, közülük 41-en haltak meg, az idén 73 fertőzés vált ismertté, a halálos áldozatok száma 47.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik