Élet-Stílus

Tovább terjed a madárkór Romániában

A román illetékesek által két nappal ezelőtt jelzett átmeneti stabilizálódás után tovább terjed a madárinfluenza Romániában.

A román agrártárca szóvivőjének szerda délutáni közlése szerint az előző napi hetvenről 24 óra leforgása alatt 83-ra emelkedett a madárinfluenza H5-ös vírusával bizonyítottan fertőzött, illetőleg fertőzésgyanús gócok száma az országban. E gócok közül 46-ra nőtt a szaklaboratóriumi vizsgálat alapján megerősített, és 37-re a gyorstesztek alapján fertőzésgyanúsnak nyilvánított gócok száma.

A kormány szerdai ülésén Basescu államfő bírálta a hatóságoknak, elsősorban az állategészségügyi szerveknek, valamint a közegészségügyi minisztériumnak a madárinfluenza-járvány megfékezésére és felszámolására, a lakosság egészségének védelmére irányuló tevékenységét. Különösen nyugtalanítónak mondta az elnök, hogy csaknem tíz nap elteltével sem sikerült kideríteni az ország középső térségében fellépett fertőzés forrását és okait.


Ebben az összefüggésben Traian Basescu „méltatlannak” és „kiábrándítóan” szakszerűtlennek minősítette az SRI román hírszerző szolgálat madárkórral kapcsolatos jelentését. Az elnök szerint az SRI és a helyhatósági szervek közötti cinkosságra lehet következtetni a jelentésből.

Az államfő javaslatára szerdától Calin Popescu Tariceanu vette át a járvány elleni küzdelem irányítását. Sergiu Medar, az államfő biztonságpolitikai tanácsadója úgy nyilatkozott, hogy a terjedő madárinfluenza-járvány „nemzetbiztonságot fenyegető veszéllyé” válhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik