Élet-Stílus

Ronaldo nem százszázalékos

admin
admin

2006. 05. 24. 15:34

Megkezdte svájci edzőtáborozását a június 9-én kezdődő németországi világbajnokságra készülő címvédő brazil labdarúgó-válogatott: az első tréning rögtön egy érdekességgel szolgált, hiszen Ronaldo egyedül edzett.

A Real Madrid klasszisa mindössze negyven percet kocogott, míg a keret többi tagja teljes intenzitással hajtotta végre a kemény fizikai feladatokat. A Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány ezúttal csak 16 emberrel gyakorolt, ugyanis többen is – mint például Ronaldinho, Cafú és Dida – a luzerni klinikán teljesítettek fizikai teszteket. Ronaldo “különcködése” azért is érdekes, mert José Luis Runco csapatorvos a napokban úgy nyilatkozott, a csatár tökéletes állapotban van.

A 29 éves világklasszis ebben a szezonban folyamatosan sérülésekkel bajlódott, így felemás idényt tudhat maga mögött.

A selecao május 30-án az FC Luzern, június 4-én pedig Új-Zéland ellen játszik felkészülési mérkőzést, míg a németországi viadalon először június 13-án lép pályára Horvátország ellen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.