Élet-Stílus

A Milannal vigasztalódik Berlusconi

Az ex-államfő ismét átvenné a klub irányítását, miután a politikai elképzeléseivel nem értett egyet az olasz szavazók többsége. Silvio Berlusconi 2001-ben azért mondott le az AC Milan elnöki posztjáról, hogy összeférhetetlenség miatti támadásoknak elejét vegye.

Néhány napon belül új elnöke lesz az AC Milannak: én – mondta egy televíziós műsorban a politikus, akinek jobboldali tömbje vereséget szenvedett a balközép unióval szemben a választásokon. Berlusconi a hatalmat a Európai Bizottság egykori elnökének, az időközben már kormányt alakító Romano Prodinak adta át.

Berlusconi nem sokkal hivatalba lépése után, 2001-ben lemondott a klubelnökségről. Posztját helyettese és az olasz liga elnöke, Adriano Galliani vette át, akinek a szerepe egyelőre nem tisztázott a nemrég kirobbant olaszországi focibotrányban.

Berlusconi a siker kovácsa?

A politikus és médiamogul 1986-ban került az olasz egyesület élére, és komoly gondokkal küzdő klubot megmentette a csődtől. Nemcsak pénzügyeket tette rendbe, hanem vezetése alatt Európa egyik meghatározó klubjává nőtte ki magát az AC Milan.

A nemzetközi porondon négy Bajnokok Ligája, két Világkupa, három Szuperkupa győzelemmel büszkélkedhet vezetése alatt a klub. A hazai bajnokságban és a kupában is sikeresen szerepeltek (7 bajnokság és egy kupagyőzelem).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik