Élet-Stílus

Betiltották több helyen A Da Vinci-kódot

Fehéroroszországban, Azerbajdzsánanban betiltották, Csecsenföldön és Örményországban tiltakoznak ellene, A Da Vinci-kód azonban kasszasiker.

A Dan Brown könyvéből készült filmet azután vették le a műsorról a minszki mozik, hogy a fehérorosz ortodox keresztény csoportok nagy hangon követelték az alkotás betiltását annak támadó jellegére hivatkozva. Azzal érveltek, a mozi aláássa a keresztény meggyőződést. A minszki filmszínházak Rob Marshall filmdrámáját, az Egy gésa emlékiratait vetítik az indexre tett krimi helyett.

Azerbajdzsánban szintén betiltották A Da Vinci-kódot. Az intézkedést a kaukázusi muzulmánok szellemi vezetője, Allakhshukiur Pashazade sejk kérte a más felekezetekkel való szolidaritásból, miután szentségtörőnek minősítette a filmet. A Regnum egyházi internetes hírügynökség szerint a film bemutatása ellen foglaltak állást bakui politikai vezetők is, akik zavargásoktól tartottak.

Csecsenföldön az opusz betiltását követelte egy muszlim egyházi elöljáró. A film bemutatása olaj a vallási türelmetlenség tüzére – jelentette ki Szultan Merzajev, a kaukázusi köztársaság muftija.

“Jézus volt az egyik próféta. Azt tanította, hogy egyetlen isten létezik. Szavait nemcsak a keresztények olvassák, hanem a muszlimok is” – fejtegette a muzulmán egyházi elöljáró, aki szerint “a film készítői az ismert tények elferdítésével és a hívők érzéseinek megsértése árán akarnak hatalmas összegekre szert tenni”.

Örményországban a helyi apostoli egyház a film bojkottjára hívott föl. Azt kérte a hívőktől, ne olvassák el a könyvet, és ne nézzék meg a filmet. “Az alkotás nem tiszteli a keresztény ügyet, és sérti a hívők érzéseit. Ellentmond a Bibliának, és elferdíti a keresztény igazságot” – mondta az egyház szóvivője.

Rekord kasszasiker

Minden idők második legnagyobb kasszabevételével startolt A Da Vinci-kód című film, a tiltakozások és a sok rossz kritika ellenére – közölte a Columbia Pictures cég.

Mint a Der Spiegel című német hetilap online kiadása írta, a bemutatót követő három nap alatt világviszonylatban 224 millió dollár (csaknem 46 és fél milliárd forint) volt a bevétel. A Jézus Krisztus és Mária Magdaléna állítólagos házasságáról és leszármazottaik mai napig élő vérvonaláról szóló film ezzel máris a második helyre került az eddigi legjövedelmezőbb “mozik” listáján.

Startbevétel tekintetében eddig csak a Csillagok háborújának 2005-ben forgalomba került harmadik epizódja, A Sith bosszúja előzte meg: azért az első napokban összesen 253 millió dollárt (52 és fél milliárd forintot) fizettek a világ mozistái.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik