Élet-Stílus

Hollandiában is manipulálták a bajnokságot?

Az ADO Den Haag, az FC Utrecht és a Willem II csapatánál vizsgálódtak elsőként Hollandiában a bűnügyi hatóságok annak az eljárásnak a keretében, amelyben azt elemzik, igaz-e, hogy az élvonalbeli és másodosztályú labdarúgó-bajnokságban mérkőzések végeredményét manipulálták.

Az élvonalban játszó, de nem a legjobbak közé tartozó klubok közül az ADO megerősítette, a másik kettő viszont tagadta, hogy az ügyészségről megkeresték volna őket – állította a holland sajtó pénteken. A hágai csapat azt is jelezte: nem az egész klubot, csupán egy játékost érint a vizsgálat, amelyben a vezetés teljes körűen együttműködik.

Tanúként az ADO több alkalmazottját meghallgatták – írta Robert Langenbach igazgató a De Telegraaf című napilap honlapján (www.telegraaf.nl) is idézett közleményben. A vizsgálat előző napi bejelentésekor az ügyészségi szóvivő nem közölte, hogy kiket, illetve mely csapatokat gyanúsítanak bundázással. A nemzetközi sajtóban akkor megjelent kommentárja szerint Susanne Staals csupán annyit mondott, hogy az állami jogi szervek vizsgálják, történt-e bűncselekmény, azaz csalás a bajnokságokban.

Részletek egyelőre nem ismertek

Pénteken egy szóvivő azt hangoztatta, hogy a hatóság még mindig korainak tartja részletek közlését. Sajtóértesülés szerint az ügyészség azért szűkszavú, mert szeretné elejét venni, hogy az esetleges bűnösök a részletek kiszivárgásával elkerüljék a felelősségre vonást.

A kezdeti sajtóhírek szerint egy labdarúgó-fogadásokkal is foglalkozó kínai szerencsejáték-hálózat állhat az ügy hátterében. Az elmúlt hetekben Olaszországban, korábban Belgiumban és Németországban is bundabotrány tört ki.

Belgiumban – ahol játékosokat és edzőket már el is távolítottak klubjaiktól – szintén kínaiakat gyanúsítanak, és hasonlóság a holland híresztelésekhez az is, hogy élvonalbeli, de nem a legjobbak közé tartozó csapatok meccseiről van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik